mozitörvény

2017.12.20. 15:44

Hamarosan magyar nyelvű filmeket is vetíthetnek a mozik Romániában

A hatályos román mozitörvény tiltja az olyan idegen nyelvű filmek nyilvános vetítését az ország területén, amelyeket nem láttak el román felirattal vagy szinkronnal.

Magyarul feliratozott vagy szinkronizált filmek nyilvános vetítése is lehetővé válik Romániában olyan mozikban, amelyek a film románul feliratozott vagy szinkronizált változatát is műsoron tartják az adott időszakban – erről szerdán döntött a bukaresti képviselőház.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) módosító indítványa abba a törvénybe került be, amellyel a parlament a mozitörvény módosításáról tavaly hozott sürgősségi kormányrendeletet erősítette meg.

A rendelkezés általánosan fogalmaz, és valamennyi romániai nemzeti kisebbség nyelvén feliratozott vagy szinkronizált filmek vetítését lehetővé teszi, ha a nézőket nem fosztják meg attól a lehetőségtől, hogy az állam hivatalos nyelvén nézzék meg ugyanazt a filmet.

Módosító indítványa beterjesztésénél az RMDSZ azzal érvelt, hogy a kisebbségek által lakott térségekben az anyanyelvű filmek vetítése segítené a közösség nemzeti, kulturális identitásának megőrzését és fejlesztését, hozzájárulva az ezt garantáló alkotmányos előírás betartásához.

A hatályos román mozitörvény tiltja az olyan idegen nyelvű filmek nyilvános vetítését az ország területén, amelyeket nem láttak el román felirattal vagy szinkronnal. A rendelkezés főleg a Székelyföldön évtizedes szünet után újraindított mozikat hozza nehéz helyzetbe, ahol főleg magyar nyelven feliratozott vagy szinkronizált filmekre van igény.

A 103 szavazattal 10 ellenében, 12 tartózkodás mellett megszavazott új mozitörvény hatályba lépéséhez Klaus Iohannis román államfő aláírására van még szükség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!