Bulvár-celeb

2021.05.03. 17:20

Kiderült, mi fáj legjobban az Exatlon kiesett sztárjának

Hetek óta lázban tartotta a nézőket a kérdés, hogy a pirosak két sérült játékosának mi lesz a sorsa. Kétnaponta vizsgálták Somhegyi Krisztián és Kocsis Lilkó kézsérülését, de csak a műugróbajnoknak engedték folytatni a játékot.

Forrás: tv2

Megfogyatkozva, mindössze öt fővel folytatják a Bajnokok az Exatlont. Még a pénteki versenynap megkezdése előtt Palik László szomorú hírt közölt a pirosakkal; a régóta makacs sérüléssel küszködő Kocsis Lilkónak véget ért a verseny – írja a Bors.

Az utolsó orvosi vizsgálatok szerint nem gyógyul meg a versenytáncos keze a sportreality végéig.

A csöpp lány lelkileg felkészült erre az eshetőségre, de sírva búcsúzott el csapattársaitól, sőt a Kihívók versenyzőitől is.

„Nagyon rossz volt, főleg ennyi küzdelem után, a célegyenesben, hogy sérülés miatt kellett abbahagyni

– mondta Lilkó a kiesése után.

– Nehéz ez az időszak, de próbálok arra gondolni, hogy mennyi mindent kaptam az Exatlontól. Rengeteget tanultam saját magamról, arról, hogy egy ember mire képes, ha van kitartása. Ha van akaraterő és kitartás, mindenre képes, mindent el lehet érni. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy amikor jött egy újabb akadály, amit le kellett küzdenem, sose ijedtem meg ezektől. A legnagyobb félelmeimet győztem le az Exatlonban, megerősödve távozom!”

Megfogyatkoztak

De nemcsak Lilkónak, Imreh Balázsnak is véget ért a verseny. A teqballbajnok Virág Andrással párbajozott, és a verseny legfairebb pillanatát is neki köszönhetik a nézők. Balázs nem használta fel saját medálját a párbaj közben, hogy ugyanannyi esélyük legyen a győzelemre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!