Emberölés

2024.05.16. 11:15

Eltűnt egy 17 éves fiú – csak a holttestét találták meg a rendőrök (videó)

Három óra alatt fogták el a feltételezett elkövetőt.

Forrás: szon.hu

Egy rétközberencsi 17 éves fiú eltűnéséről tett bejelentést a rendőrségre egyik családtagja 2024. május 14-én. Elmondta, hogy előző nap délután fodrászhoz ment, ahonnan nem tért haza, és azóta nem tudnak hollétéről – írja a szon.hu.

A dombrádi körzeti megbízott rendőrök haladéktalanul adatgyűjtésbe kezdtek, és megállapították, hogy a fiú 14-én nem ment iskolába, valamint hogy utoljára a 21 éves H. D. dombrádi férfi társaságában látták. 

H. D. elszámoltatásakor a rendőrök kérdésére elmondta, hogy 13-án este Rétközberencs külterületén előzetes szóváltás után egy karóval bántalmazta a 17 éves fiút, akit eszméletlen állapotban a sorsára hagyott, miután elvette tőle a mobiltelefonját és a cipőjét.

 A rendőrök a férfi által megadott helyen holtan találták az áldozatot.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai emberölés bűntettének megalapozott gyanújával állították elő a férfit kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását – közölte a rendőrség.    

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában