Kihagyhatatlan lehetőség

2022.03.21. 10:47

Előadók és együttesek jelentkezését várja a Fülesbagoly Tehetségkutató

A jelentkezőknek arra is van esélyük, hogy egy magyar nagyjátékfilmbe bekerüljön egy daluk.

Minden eddiginél nagyobb téttel bír a Fülesbagoly Tehetségkutató, amely idén is 3 városban, Debrecenben, Budapesten és Martonvásáron rendeznek meg.

Az olyan hagyományos díjak mellett, mint a fesztiválfellépések, előzenekarozás és lemezkiadás, a szervezők különleges díjakat is átadnak. 3 döntős együttes egy-egy dalát nagyjából 500 magyarországi üzletben játsszák majd, a Petőfi Rádió pedig rotációban tűzi műsorára az egyik különdíjas szerzeményét. A jelentkezőknek arra is van esélyük, hogy egy magyar nagyjátékfilmbe bekerüljön egy daluk.

A Fülesbagoly Tehetségkutatók sorát a debreceni kezdi. Május 8-án a Nagyerdei Víztorony kerthelyiségében lesz az első döntő. Ezt követi a budapesti július 10-én a Kobuci Kertben, majd a martonvásári szeptember 11-én a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban. A tehetségkutatók egymástól függetlenek. Mindegyikre jelentkezhet a teljes Kárpát-medencéből, a könnyűzene bármely stílusában alkotó magyar előadó vagy együttes.

Elképesztő nyereményekkel gazdagodhatnak az indulók

A 3 tehetségkutatón összesen 83 nyereményt adnak át a szervezők. A díjak között szerepel tévés fellépés, lemezkiadás, sajtómegjelenések, fotózás, videókészítés, arculattervezés, előzenekarozás, valamint fesztiválos fellépések 2023-ban, például a FEZEN, a Campus Fesztivál, a SZIN, a Művészetek Völgye és a Fekete Zaj fesztiválon. A tehetségkutatókon továbbá megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt és a legjobb dalszövegírót. Ők mind értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. A 3 győztes részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében, ahol a fődíj 3 millió forint.

Újdonság a tehetségkutatók életében, hogy MoodMedia háttérzene-szolgáltató jóvoltából 3 döntős együttes egy-egy dala bekerül nagyjából 500 helyre, köztük telekommunikációs cég üzleteibe, gyorséttermekbe, bútoráruházakba, hipermarketekbe és  állateledel boltokba. A kiválasztott szerzemények minimum egy éven át napi rendszerességgel hangzanak el az üzletekben.

A Petőfi Rádió Különdíjat oszt ki, amellyel a feltörekvő előadó vagy zenekar országos ismertséghez juthat. A rádió zenei szerkesztősége kiválaszt egy dalt, előadóit bemutatja, és a szerzeményt rotációban játssza. A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete több mint 90 tagjának, köztük Deák Kristóf, Enyedi Ildikó, Hajdu Szabolcs, Orosz Dénes és Ujj Mészáros Károly rendezőknek megmutatja a döntős zenekarok dalait. Amennyiben valamelyik rendezőnek megtetszik egy dal, és beleillik egy készülő filmjébe, akkor a szerzőkkel egyeztetve felhasználja az alkotásába.

A jelentkezés mindhárom versenyre elkezdődött a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd mindhárom döntőbe a legjobb 10 produkciót hívják be a szervezők, ahol 15-15 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek.

Az értékelésben a hazai zenei élet nagyjai vesznek részt

A kritikusok között olyan elismert zenei szakemberek, muzsikusok vannak, mint Andrásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Borcsik Attila, a Petőfi Rádió zenei szerkesztője, Cséry Zoltán, Subicz Gábor és Warnusz Zsuzsa zenészek, Koczka Bori, a Zeneszöveg.hu operatív vezetője, Koltay Anna, a Petőfi TV zenei szerkesztője, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója és László G. Gerzson, a Music Channel zenei és programigazgatója.

A Fülesbagoly Tehetségkutató a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében, az Öröm a Zene rendszerében, 32 zenei szervezet illetve szereplő partnerségében, a Hangfoglaló Program és a Szerencsejáték Service Nonprofit kft. támogatásával jött létre. A könnyűzenei verseny fő médiatámogatója a Petőfi Rádió.

További információ a fulesbagoly.blog.hu oldalon található.

Borítókép: Fülesbagoly Tehetségkutató

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!