Svenk

2024.05.18. 11:30

Gulyás Buda szerint bűn unalmas filmet készíteni (videó)

Gulyás Buda nevéhez olyan közönségkedvenc filmek fényképezése fűződik, mint a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem vagy a Kaméleon, de ő volt az operatőre Tarr Béla egyik klasszikusának, az Őszi almanachnak is. Munkásságát a Magyar Filmakadémia idén életműdíjjal jutalmazta, a Svenk stábja ennek kapcsán szólaltatta meg a 75 éves szakembert.A Svenk legújabb adását most szombaton kivételesen negyven perccel később, 23.30-kor láthatják a Hír TV műsorán, az ismétlés szokás szerint vasárnap reggel 7.30-kor lesz.

MW

Nem unalmas film a Csak szex és más semmi – alkotójával készített interjút a Svenk

Forrás: Magyar Nemzet/NFI

Idén Deimanik Tamásné fénymegadó, Elek Judit rendező, Piros Ildikó színművész, és Selmeczi György zeneszerző mellett Gulyás Buda operatőrt érte a megtiszteltetés, hogy megkapja a Magyar Filmakadémia nyolcágú csillagokból összeállított életműdíját. Az ünnepélyes díjátadóra a Magyar mozgókép fesztiválon június 14-én kerül majd sor. Ennek kapcsán a Svenk is interjút készített az alkotóval, amely szombat éjszaka, 23.30-kor lesz megtekinthető a Hír TV-n.

Gulyás Buda karrierje

Gulyás Budát váratlanul érte az akadémia elismerése, főleg azért, mert sosem akart egy irányba fölfelé jutni, márpedig a nagy díjakat általában inkább azok az alkotók érdemlik ki, akik egy bizonyos dologra specializálódnak. Gulyás Buda ezzel szemben dolgozott videoklipeken, reklámokon, de volt fotós és technikai rendező is.

Engem még mindig az érdekelt, hogy szórakoztassam magam, és ezért egy ilyen széles skálán mozogtam, és általában azok az emberek nem kapnak díjat. Mondjuk szerencsére azért egy jó pár díjat kaptam, de nem jellemző, mert igazából azok az igazi nagy művészek, akik tényleg csak egy vágányon mennek előre, mindig az foglalkoztatja őket, és akkor sokkal magasabbra lehet törni, mint így. Ezért csodálkoztam, hogy bekerültem.

A Balázs Béla-díjas szakember az utóbbi években már egyáltalán nem vállalt játékfilmes felkéréseket, legalábbis operatőrként, mert rendezőként mindkét Dobó Kata-filmben (Kölcsönlakás, El a kezekkel a papámtól!) segédkezett. 

Én, hála a Jóistennek, egy csomó olyan filmben voltam, ami nagy nézőszámot produkált. Nem magamnak tulajdonítom az érdemet, de négy-öt olyan filmet is tudok mondani, ami az akkori korában olyan nézőszámot produkált, ami kiugró volt a többihez képest.

Gulyás a pályája elejéről elárulta, hogy végigjárta a szamárlétrát: kábelesként kezdte, aztán volt kameraman, s még a diploma megszerzése után is évek teltek el, mire kitanulta az operatőrség mesterségét. Ezt azonban soha egy pillanatig sem bánta, s a dolog nagy alázatra is nevelte.

Én nem hiszek abban, hogy csak művészfilmet szabad vagy csak közönségfilmet szabad. Én mind a kettőben jól éreztem magam, mind a kettőt nagyon-nagyon szerettem. Egy dolgot nem szabad, hogy egy film unalmas legyen.

A Magyar mozgókép fesztiválon is egy Dobó Katával közös filmjét, a Csak szex és más semmit fogják vetíteni a szervezők. Gulyás szerint egy szórakoztató közönségsikert, amiben nincsenek olyan nagy mélységek, vagy egyenesen nem is szolgálnak többet az egyszerű szórakoztatásnál, épp akkora kihívás elkészíteni, mint egy nagy művészeti értéket képviselő szerzői filmet.

Én nagyon-nagyon szeretem ezt a szakmát. Egyes számú jó tulajdonsága ennek a szakmának, hogy az ember nem érzi azt, hogy dolgozik.

A Svenk legújabb adását most szombaton kivételesen negyven perccel később, 23.30-kor láthatják a Hír TV műsorán, az ismétlés szokás szerint vasárnap reggel 7.30-kor lesz.

A Magyar Nemzet eredeti cikkét ITT olvashatja el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!