Svenk

2024.06.15. 18:33

Életműdíjjal jutalmazták Piros Ildikót (videó)

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész nevéhez olyan filmek fűződnek, mint A veréb is madár, az Abigél, vagy éppen a Hahó, öcsi. A jeles alkalomból Piros Ildikó a Hír TV-nek adott interjút.

MW

Piros Ildikó A veréb is madár című filmklasszikusban Kabos Lászlóval

Forrás: NFI

A Magyar Filmakadémia életműdíját minden évben öt olyan művész, illetve szakember veheti át, akik valamilyen módon beírták nevüket a magyar filmtörténelembe. 2024-ben Deimanik Tamásné fénymegadó, Elek Judit rendező, Gulyás Buda operatőr és Selmeczi György mellett Piros Ildikó színésznőt, érdemes művészt érte a megtiszteltetés, hogy megkapja a jeles trófeát. Az ünnepélyes díjátadóra a Magyar Mozgókép Fesztiválon került sor, az életműdíj kapcsán a Svenk is interjút készített az színésznővel, amely szombat éjszaka, 23.30-kor lesz megtekinthető a Hír TV-n – írja a Magyar Nemzet.

Az életműdíj akaratlanul is elgondolkodtatta Piros Ildikót, hogy visszatekintsen a pályájára, amit töretlennek érez, és ezt nem mindenki mondhatja el magáról – derült ki rögtön az adás elején. A színésznő rengeteg hálát érez e miatt, amolyan ajándék életeknek tekinti a rengeteg eljátszott színházi és filmszerepet.

Egyébként magyar tanár szerettem volna lenni és szerintem az is vagyok

– mondja nevetve, mikor a pályakezdéséről mesél. Korán megtalálta a kamera, 1966 óta több mint ötven filmben és tévéjátékban szerepelt, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1970-ben fejezte be Várkonyi Zoltán osztályában, olyan pályatársakkal, mint Sunyovszky Szilvia, Verebes István vagy Kern András. A színésznő megfoghatatlannak és titokzatosnak találja választott mesterségét, de hite szerint kötelessége hozzá művelni magunkat a színészi pályához:

Nemcsak olvasmányokkal, hanem képzőművészettel, zenével, mindennel, mert önmagában ez semmi, csak egy pillanat elmúlása. A színjátszás viszont sokkal több, ha az emberek valamiért észrevesznek, az nem egészen az aznap esti teljesítés érdeme, hanem annak a teljes életnek, amit mögé raktam, mögé álmodtam.

A színésznő a műsor folyamán hosszasan sorolja emlékezetes szerepeit, de persze mindig akadnak kimaradók, ő maga sem szeret válogatni. Leghíresebb filmszerepei közé tartozik az Abigél, A veréb is madár, a Hahó, Öcsi! és a Macskajáték. Jó szívvel tud visszagondolni a pályájára, amit mindig is alapjaiban határozott meg az alázat, a színjátszás ugyanis nem is annyira csillogás és reflektorfény, mint inkább alázat. A műsorból megtudhatjuk kik azok a színésztársak, akik iránt Piros Ildikó különleges hálát érez, ezzel kapcsolatban különösen viccesen fogalmaz:

Mindenkitől ellophattam valami olyan dolgot, ami beépült az én játékomba. Megfigyelhettem őket, és én nagyon szerettem figyelni.


 

A Hír TV filmes háttérműsorának legújabb adását most szombaton 23.30-kor láthatják a televíziónézők, az ismétlés szokás szerint vasárnap reggel 7.30-kor lesz.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!