Birkózó-vb

2019.09.20. 17:03

Megvan a bronz Muszukajev Iszmailnak

Közönségszórakoztató mérkőzésen legyőzte címvédő japán riválisát és ezzel bronzérmet nyert a szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság pénteki versenynapján.

Az FTC versenyzője most mutatkozott be magyar színekben világversenyen, s már csütörtöki teljesítményével letette névjegyét emlékezetes produkciójával. Az előcsatározások során palaui, georgiai, San Marinó-i és török rivális legyőzésével jutott elődöntőbe és szerzett olimpiai kvótát, majd az elődöntőben nagy csatában kapott ki 3-2-re a későbbi győztes, orosz Gadzsimurad Rasidovtól.

Muszukajev egészen egyedi stílust képvisel,

villámgyors mozdulatai még a szakembereket is lenyűgözik, kiválóan támad, s egészen parádésan jön ki a nehéz helyzetekből.

Mindezen képességeit pedig a japánok büszkesége, Otoguro Takutóval szemben is megcsillogtatta.

A mérkőzés első felében mindössze egy – a japánnak kedvező – intéspont született (0-1), mégis roppant élvezetes küzdelmet láthatott a Barisz Arénát megtöltő hozzáértő publikum. Muszukajev és Otoguro sem igazán kockáztatott, de mindketten rendre megpróbálkoztak egy-egy villámgyors támadással, melyből az éppen védekezésre kényszerített fél akrobatikus ügyességgel táncolt ki.

A második menetben már nem csak a menekülések okoztak felhördülést, hanem a támadások is. A negyedik percben a hátrányban lévő Muszukajev indult meg lábra egy szemmel alig érzékelhető villanással, s került ellenfele mögé, amivel 2-1-re átvette a vezetést, majd a szakasz felénél a japán szabálytalanságért járó intéssel már két ponttal vezetett (3-1). Otoguro ugyanakkor nem szándékozott belenyugodni az eredménybe, s a kissé fáradó riválisát sokadik támadásával végül sikerült levinnie, amivel fél perccel a vége előtt egyenlített (3-3).

Az intés miatt azonban így is a korábban orosz színekben junior vb-második Muszukajev állt jobban, aki talán testben már nem volt friss, de fejben koncentrált maradt, s ellenfele indítását szép derékra támadással előzte meg (5-3), amivel lezárta a helyosztót, és

megszerezte karrierje első felnőtt világversenyes medálját.

„Köszönöm Istennek, hogy idáig eljutottam. Már tegnap biztos voltam benne, hogy Otoguro lesz a vigaszágról az ellenfelem, így ma egész nap készültem ellene, videóztunk, a taktikán gondolkodtunk” – mondta mosolyogva a meccs után Muszukajev, aki a közönségszórakoztató stílusával kapcsolatos kérdésre is reagált.

„Gyerekkoromtól nagyon gyors vagyok, és ez a fegyverem a mai napig, ezzel tudom legyőzni az ellenfeleimet. Hálás vagyok Magyarországnak, örülök, hogy lehetőséget adtak a versenyzésre és befogadtak.”

A 26 éves sportoló az első magyar szabadfogású érmet nyerte Nur-Szultanban, ahol ez volt a negyedik magyar dobogós hely. Korábban a kötöttfogású csapatból Lőrincz Tamás (77 kg) győzött, Lőrincz Viktor (87 kg) második lett, Korpási Bálint (72 kg) pedig a harmadik helyen végzett.

Muszukajev és a Lőrincz-testvérek mellett Sastin Marianna is olimpiai kvótát szerzett a kazah fővárosban, ahol pénteken az ötödik helyen zárt 62 kilogrammban.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!