mksz

2020.02.03. 14:10

Négy-öt érem a cél a budapesti karate Európa-bajnokságon

Magyarország éppen abban az esztendőben adhat otthont az eseménynek, amikor a sportág először szerepel a nyári olimpián.

Négy-öt érmet vár a magyar szakvezetés a péntektől vasárnapig sorra kerülő budapesti kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon, amelyen rekordlétszámú mezőny, 52 ország közel 1200 versenyzője vesz részt.

Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség (MKSZ) elnöke a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, komoly sportdiplomáciai siker, hogy Magyarország éppen abban az esztendőben adhat otthont az eseménynek, amikor a sportág először szerepel a nyári olimpián.

„2020 a karate éve” – jelentette ki az elnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy azok a fiatalok, akik itt most tatamira lépnek, a két év múlva szintén Budapesten megrendezendő felnőtt világbajnokságon is sikeresek lehetnek.

„Nagyon jó az utánpótlásunk, ráadásul az eredményeink folyamatosan javulnak” – hangsúlyozta Mészáros János.

Nagy Zsigmond, a társrendező Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) ügyvezető igazgatója kijelentette: Magyarországnak közvetlen ráhatása volt arra, hogy a karate felkerült az ötkarikás játékokra. Hozzátette: a kormány és a sportvezetés tavaly 140, idén pedig 130 rangos nemzetközi esemény megrendezését támogatja.

Kitért arra, hogy az utánpótlás versenyek azért is fontosak, mert a fiatalok jelentik a jövőt, majd kiemelte, hogy a rendezésben példaértékű az együttműködésük a karate szövetséggel.

Falusi Márton alelnök, egyben az Eb főszervezője ismertette, hogy az 52 európai tagországból mindegyik képviselteti magát Budapesten, ilyenre eddig még nem volt példa. Tájékoztatása szerint összesen 1185 versenyző nevezett az eseményre, rajtuk kívül 250 edző, további 300 szakember és 250 bíró érkezik majd a magyar fővárosba.

Jelezte, a közönség részéről is nagy az érdeklődés az esemény iránt, már az első napra 2500-an igényeltek jegyek, így „telt ház érzet” lesz a BOK Csarnok, ahol 4000 fős lelátót állítanak fel.

Büchler Zsolt szövetségi kapitány szerint a magyar edzői gárda nagyon jó munkát végzett és a fiatalok nagyon motiváltak.

„Azt gondoljuk, hogy a versenyzőink részéről nyolc-tíz éremmeccsre van esély, és összességében négy-öt éremmel már elégedettek lennénk. Ez reális célkitűzés. Az éremesélyesek között pedig egyformán vannak katások és kumitések, és mindhárom korosztályban látunk dobogós helyezésre képes versenyzőket” – fogalmazott a szakvezető, aki elmondta, hogy rekordlétszámú, 36 fős magyar csapat vesz részt az Eb-n: a kadet (14-15 évesek), a junior (16-17) és az U21-es (18-20) korosztály valamennyi súlycsoportjában, küzdelemben (kumitében) tatamira lép hazai résztvevő, de formagyakorlatban (katában) is minden egyéni és csapat kategóriában lesz induló.

Fischer Mihály, a korosztályos válogatott edzője szerint Magyarország nagyon erős csapattal indul a kontinensviadalon, ahol a fiatalok számára fantasztikus érzés lesz hazai közönség előtt versenyezni, és ez pozitív energiát adhat a versenyzőknek.

A válogatott tagja az egy éve Dániában Európa-bajnok Ilankovic Aleksandra és az aalborgi Eb-n második helyen végzett Bárdos Ádám. Az éremre esélyesek közé tartozik a sportág első magyar olimpikonja, a 2018-as ifjúsági olimpiára kijutott Baranyi Zsófia, a korábbi korosztályos Eb-ken már négyszer is dobogóra állt Czagány Dóra, és remek formában van a már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott Fehér Péter.

Baranyi Zsófia is részt vett a sajtótájékoztatón, és bevallotta, hogy hatalmas várakozással tekint az esemény elé, egyre izgatottabb és szeretne minél fényesebb érmet szerezni magának.

A karate Eb pénteken, szombaton és vasárnap is reggel 9 órától zajlik majd a BOK Csarnokban, az első napon a kadet, a másodikon a junior, a harmadikon pedig az U21-es karatékák versengenek majd egymással.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!