online viadal

2020.06.15. 16:16

Horváth Laura ötödik lett a világ egyik legerősebb crossfit-versenyén

A Rogue Invitational elnevezésű versenyre a sportág legjobbjai kaptak meghívást.

A viadalt – amelyen kizárólag a szűk világelit tagjai vettek részt – a koronavírus-járvány miatt ezúttal online rendezték meg, azaz

a versenyzők hazájukban, edzőtermekben küzdöttek egymással.

A hétvégi eseményt a verseny hivatalos YouTube-csatornáján több mint százezren követték figyelemmel.

A 17 női és 18 férfi versenyzőnek a két nap alatt összesen hat-hat feladatsort kellett teljesíteniük. A 23 éves magyar sportoló, aki 2018-ban ezüstérmet szerzett a sportág világbajnokságának számító CrossFit Gamesen, két számban is a második helyen zárt, a hagyományos súlyemelés során lökésben 118 kilogrammos eredményt ért el.

„Nagyon furcsa volt ilyen körülmények között versenyezni, hiszen teljes volt a csend, nem voltak ott mellettem az ellenfelek, nem láttuk egymást, így nem is tudtuk, ki hogyan áll éppen.

Ugyanakkor végre fel tudtuk mérni, hogy állunk. Versenyezhettünk, nekem például április óta három viadalomat törölték már.

A csúcsformát majd a Gamesen szeretném elérni, de úgymond már megyünk fel a hegyen.

A tavalyi évem nem úgy sikerült, ahogyan azt szerettem volna, de idén minden szempontból jó úton haladok és remélem, a világbajnokságon újra a dobogós helyekért küzdhetek majd” – nyilatkozta Horváth Laura.

Menedzsere, Vörös Bálint úgy fogalmazott, nem volt könnyű a felkészülés, hiszen a törölt versenyek miatt mint minden sportolóban, Horváth Laurában is csökkent a motiváció, de a körülményekhez képest remek formába került, és ki lehet jelenteni, hogy ezen a viadalon visszatért a világ élmezőnyébe. A vb-t a tervek szerint szeptember elején rendezik meg az Egyesült Államokban.

A nők versenyét a háromszoros világbajnok – súlyemelésben a riói olimpián 14. – ausztrál Tia-Clair Toomey nyerte, ezzel 50 ezer dollárral gazdagodott, Horváth Laura az ötödik helyért 15 ezer dollárt kapott.

A crossfit főként olimpiai súlyemelésből, állóképességi, valamint erőemelő- és gimnasztikai gyakorlatokból áll, így a legkomplexebb és legmegterhelőbb sportágak közé sorolható.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!