Dajkaképzőt végzett, de már cukrászként is bizonyít a karbantartó

– Volt már minden! Arcokat is formáztam, készítettem hintót, az állatfigurákat nagyon szeretem és volt nem egy vicces alakzat is – sorolja a repertoárt Urbán-Szabó János. Égetett tortában, ahogy meséli, nem ismer határokat.

– A megrendelő kérése szerint igyekszem a legjobbat kihozni a témából. Most például lesz egy esküvői torta, ahol egy csomagszállító autót, benne csomagokat formázok meg, mivel a vőlegény egy futárcégnél dolgozik – meséli a besenyszögi férfi. János évek óta készíti a perkelt tortákat, van már gyakorlata.

– Cukrásztanuló voltam, amikor egy grillázsmozdonyt kellett készítenem. Ez jól sikerült, aztán a nagymamám testvére által, aki akkor már évek óta készített ilyen tortákat, sikerült elmélyíteni a tudásomat. Rám hagyta örökségül az égetett torta készítésének tudományát – emlékezik vissza János, aki 1985 óta folyamatosan készít ilyen finomságokat. Végül, bár dolgozott a cukrászszakmában, mégsem ez lett a mindennapi tevékenysége. Az élet úgy hozta, hogy a besenyszögi óvodában kezdett dolgozni, közmunkásként látta el a karbantartói feladatokat.

– Udvari munkákat végeztem, megszereltem, ha valami elromlott, kertészkedtem, de ha kellett, olykor még mézeskalácsot is díszítettem a gyerekekkel. Pár év múlva a továbblépés reményében gondoltam egyet, s beiratkoztam egy dajkatanfolyamra – meséli mosolyogva. János jól emlékszik, hogy bizony meglepődés és érdeklődés vette körül, amikor beült a hölgyek mellé az iskolapadba (összesen három férfi volt a képzésen).

– A tanfolyamon előírt szakmai gyakorlatot még a besenyszögi óvodában töltöttem, aztán az egyik szolnokiban kaptam állást. Kedvelem ezt a helyet, jelenleg karbantartóként dolgozom, de remélem, egyszer kipróbálhatom magam élesben is dajkaként. Szerintem nem lenne gond, mert úgy érzem, kedvelnek a gyerekek, biztos azért is, mert folyton bohóckodom velük – teszi hozzá János.

Minden évben mikulásjelmezbe bújik

Urbán-Szabó János a dajkatanfolyam záróvizsgáját éppen a mikulás napján tette le, de­cember 6-án kapta kézbe a bizonyítványát. Ezt azért tartja különlegesnek, mert nagyon közel áll szívéhez a „mikulás intézménye”.

– A besenyszögi óvodában öltöttem fel először a piros ruhát, később házaló mikulásként is megjelentem az ablakok alatt. Aztán kaptam egy felkérést, és az utóbbi években a szolnoki kórházba is jártam rendszeresen mikulásként. Bevallom, ott sokszor elérzékenyültem, amikor a gyerekosztályon jártunk. Összességében azonban rengeteg örömet okozott és okoz az, hogy a mikulás szerepébe bújhatok évről évre – meséli János.