2021.01.05. 07:00
Molnár Sándorné legfőbb vágya, hogy újra meglátogathassa unokáit
Hónapok óta a koronavírus-járvány árnyékában éljük életünket, melynek során fontos szerepet kap az idősek védelme. Molnár Sándorné úgy véli, a mai állapotok mellett a legfőbb támaszt a szerető család és a segítő szándék jelenti. Életéről, az elmúlt esztendőről és az ünnepi időszakról beszélgettünk a Szandaszőlősön élő hölggyel.
– Kell, hogy az embernek legyen egy jó szomszédja! Ha van ilyen ember mellettünk, akkor sokkal könnyebben átvészeljük a mostani, járvánnyal sújtott időszakot – vallja a Vörösmező utcában élő Molnár Sándorné, aki mint mondta, örül annak, hogy mindig van kihez fordulnia. Szerinte ugyanis most különösen fontos, hogy odafigyeljünk környezetünkre, idős szeretteinkre, hiszen a személyes emberi kapcsolataink az elmúlt esztendőben minimálisra csökkentek.
– Szerencsésnek érzem magam, hiszen szerető család vesz körül. Nehéz szavakat találni arra, hogy mennyit jelent a segítségük a mindennapokban, mivel ilyenkor minden figyelmesség számít. Sándor fiam bevásárol, Anna lányom látogat, gyakran telefonál, aggódik értem – árulta el a 83 éves hölgy.
Majd arról beszélt, hogy élete során több megpróbáltatással is szembenézett már, melyekben az emberségnek mindig kiemelt szerep jutott.
Fotó: Mészáros János
– A második világháború végén hétéves voltam. Borzalmas idők jártak akkor. Mégis úgy emlékszem vissza, hogy az emberek sokkal inkább foglalkoztak a másikkal, jobban törődtek egymással – fogalmazott.
Panni néni ezután egy aprócska könyvet tett elém, mely egy kézzel írt verset, egy régi fotót és megannyi különleges emléket rejtett magában. Az ódon családi emlékek aztán újabb gondolatokat indítottak el. Beleértve a kemény munkáséveket, és az egykori szilveszterek felhőtlen hangulatát.
Elmesélte, hogy negyvenhárom évet töltött el az egészségügyben, a kertvárosi napköziotthon falai között. Eközben sokat dolgozott, szeretett az idős korosztály társaságában lenni. S merthogy beszélgetésünkkor éppen készült az újévi menü, az esztendő első napjainak hagyományos ételeiről is szót ejtett.
– Korábban gyakran készítettem töltött káposztát. Szárnyast viszont nem sütöttem ilyenkor, hiszen a hagyomány úgy tartja, hogy az elrepül, elviszi a szerencsét. Azelőtt a párommal gyakran vágtunk hízót karácsonyra, a húsából persze szilveszterre is jutott. Megsütöttem hát a hurkát, a kolbászt, majd átmentünk a barátainkhoz.
– Összejött vagy két-három család, akikkel együtt köszöntöttük az új esztendőt. Egy barátunk még tangóharmonikázott is. Emellett évtizedeken át szokás volt nálunk, hogy a férjem egy százast tett a pénztárcámba, jelképesen, hogy az eljövendő esztendőben se fogyjon el belőle a pénz – mosolyodott el a hölgy.
Hozzátette, hogy a 2021-re tett fogadalmát is szeretné valóra váltani. Az otthona mögötti melléképület meszelése a zord idő miatt levált, a sérülést mihamarabb szeretné kijavíttatni. A legfőbb vágya azonban újra visszatérni a járványhelyzet előtti életéhez, ellátogatni a távolabb élő unokákhoz, dédunokákhoz.
– Optimista vagyok a jövőt illetően. Bízom benne, hogy tavaszra, vagy legalábbis a nyárra véget ér a járvány, és ismét elbiciklizhetek az unokámhoz és a fiamékhoz. Ahogyan az is biztos, hogy újra vonatra ülök majd, hogy láthassam a fővárosban élő családtagjaimat – avatott be terveibe Molnár Sándorné.
