kolcsár imre zoltán

2021.08.11. 17:25

Másokat is motivál teljesítményével a szolnoki hobbi-terepfutó

Két év alatt az alapoktól eljutott odáig, hogy rendre sikerrel teljesíti a 10-20 kilométeres távokat.

Szarvák Emese

Forrás: Terepfutas.hu

Fotó: ANDRAS ERDEI

Kolcsár Imre Zoltán a hétköznapokban a Földmérő Iroda Kft. ügyvezetője, szabadidejében a terepfutás szerelmese. Csupán két éve kezdett el futni lényegében az alapoktól, viszont már rengeteg kilométert és több versenyt is háta mögött tudhat.

– A testvérem és a férje ösztönzött, hogy kezdjek el futni, illetve közösen elolvastuk Lubics Szilvia – jászberényi születésű amatőr sportoló (a szerk.) – könyvét, ami szintén nagyon lelkesítően hatott rám. Addig-addig beszéltünk a futásról, hogy egy nap nekivágtam az első pár kilométernek. Mivel már nem mozogtam egy ideje, döcögősen is indult, egy kilométer után meg kellett állnom. Az első alkalom így fele futás, fele séta volt. Aztán fokozatosan növeltem a távot, mindig kicsivel többet futottam. Tavaly márciusban jutottam el odáig, hogy úgy döntöttem, elindulok egy igazi terepfutó versenyen. A Budai-hegységben, Budaörsön indult a WadkanZ Trail, 12 kilométert kellett megtenni. Itt már valóban nehezebb volt a terep, mint amit itthon megszoktam, lankákra fel, lankákról le... Kicsit kételkedett is a család, hogy bírni fogom-e, kérdezték, hogy biztos vagy benne? De mindenképp szerettem volna kipróbálni, végül sikeresen teljesítettem a távot.

Nagyon jó élmény volt, még jobban megtetszett a futás, tudtam, hogy szeretnék további versenyeken is részt venni.

Sajnos azonban a koronavírus-járvány akadályt gördített Imre tervei elé, nem rendeztek versenyeket hosszú hónapokig, szerencsére viszont szabadtéren lehetett sportolni. Nem is vette el Imre kedvét a futástól a Covid és korlátozások, tovább gyakorolt Szolnokon. Ebben az évben már eljutott oda, hogy rendszeresen 18-20 kilométereket fut kedvenc útvonalán.

Idén, amikor biztossá vált, hogy meg lehet tartani az ilyen jellegű sportrendezvényeket is, Imre benevezett a júniusi mecseknádasdi Fut a Birtok terepfutó versenyre, ahol már még komolyabb, 29 kilométeres távot kellett megtenniük a futóknak. Ezt végül szintidőn kívül sikerült lefutnia, mint mondja, a nagy meleg kicsit kifogott rajta.

Legutóbb júliusban, a móri Vértes Trail terepfutó versenyen mérette meg magát, itt 20,5 kilométer volt a kitűzött táv, ezt sikerrel teljesítette.

Kolcsár Imre az idei Vértes Trail maratonon
Fotó: Terepfutas.hu

Imre azt is elmondta, a versenyeken nem csak a távok hossza jelenti a kihívást.

– A szintkülönbség a nehézség még, amit le kell küzdeni. A versenyek közül, amelyeken indultam, a Fut a Birtok esetében volt a legnagyobb szintkülönbség, 1000 méter. A Vértes Trail-nél 600 méter, a WadkanZ-nál 500 méter volt a szintemelkedés.

Bár Imre teljesítménye önmagában is inspiráló, elmesélte, hogy a sok futásnak lett egy pozitív mellékhatása is, mégpedig egy egészen komoly fogyás. Mióta elkezdett futni, több mint húsz kilótól szabadult meg!

– Sok ismerős meg is jegyzi, hogy milyen sokat fogytam, mi a titkom? Nos, egyszerűen a mozgás. Jó szívvel ajánlom mindenkinek – adta meg a tökéletes végszót Imre.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!