VÁDEMELÉS

2018.02.28. 16:30

Befejezték a nyomozást a dühöngő kisúji díszhaltolvaj ellen

A rendőrség vádemelést javasol az ellen a férfi ellen, aki díszhalakat rabolt Kisújszálláson.

Forrás: JNSZ MRFK

Ahogy arról korábban írtunk, egy 32 éves férfi jelent meg dühöngve 2017. október 17-én délután egy kisújszállási háznál. A férfi először a melléképületben lévő díszhaltenyészetbe ment, ahol több akváriumot megrongált és összetört, majd egy zacskóba különféle halakat gyűjtött össze.

További értékek után akart kutatni, így családi ház emeletére is felment, ahol még eltulajdonított két mobiltelefont. Éppen távozni akart, amikor az otthon tartózkodó sértett tetten érte őt.

Az asszony megpróbálta feltartóztatni az idegent, aki ellökte őt. A rendőrök még a helyszínen elfogták a helyi lakost, akit gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek.

A Szolnoki Járásbíróság 2017. október 20-án rendelte el R. Zoltán előzetes letartóztatását.

Forrás: JNSZ MRFK

A Karcagi Rendőrkapitányság rablás bűntett, lopás vétség és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészség részére a napokban megküldte – tájékoztatta honlapunkat a megyei rendőr-főkapitányság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában