Jászkunság / Videókkal

2020.07.03. 11:30

Több mint háromezren látták már a különdíjas videót

Magyarországon egyedülálló pályázatot hirdetett a megyei balesetmegelőzési bizottság „Közlekedési youtuber kerestetik!” címmel. Olyan videókat vártak, amelyek nem csak figyelemfelkeltőek és elgondolkodtatóak, de a közösségi médiában is nagy számú követőket vonnak maguk után.

Czakó Nóra

Fotó: Mészáros János

– Amikor kihirdették a járvány miatt a veszélyhelyzetet, nem tudtunk ellátogatni az iskolákba, és beszűkültek a lehetőségeink is, hogy hogyan tudunk kapcsolatot tartani az állampolgárokkal. Holott az elsődleges feladatunk arra törekedni, hogy minél kevesebb baleset történjen megyénk közútjain – mondta csütörtökön a díjátadóval egybekötött sajtótájékoztatón Kosztyó Gábor alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője, aki egyben a megyei balesetmegelőzési bizottság ügyvezető elnöke is.

– Innen jött az ötlet, hogy kiírunk egy pályázatot, ami akár otthon is elkészíthető, és ezzel is szerettük volna ráirányítani a figyelmet a közlekedésbiztonság fontosságára. A pályázatra jelentkezők között voltak fiatalok, és kicsit idősebbek is. A legtöbb kisfilmben tükröződik az alkotók egyéni elképzelése, és valamilyen szinten az életkoruk is – tette hozzá.

Farkas Martin a közösségi szavazatokért járó különdíjat is átvehette
Fotó: Mészáros János

A hét beküldött videó közül a közönség hármat választott ki, amelyek valamilyen oknál fogva kiemelkednek a többi közül, a nézettségük, a mondanivalójuk vagy a kreativitásuk miatt. Az egyik Peresztegi Hanna Légy a saját őrangyalod! című videója volt, a másik Az élet körforgása legalább annyira fontos, mint a bioritmusod! címet viselő kisfilm, ami a törökszentmiklósi Molnár Sándor és Hudu Csaba alkotása. A Jászapátin élő Farkas Martin Közlekedési youtuber kerestetik! című videója is bekerült a legjobb háromba. Emellett Martin a legnagyobb nézettséggel, több mint háromezer Youtube megtekintéssel, a közösségi szavatokért járó különdíjat is átvehette.

Hudu Csaba elárulta, azért jelentkeztek a pályázatra, mert szerintük nem is kérdés, miért fontos a biztonságos közlekedés. A kisfilmben pedig nem a hibákat akarták megjeleníteni, hogy mit csinálunk rosszul, hanem egy pozitív videóval jó példát szerettek volna mutatni a nézőknek.

A díjátadón a három nyertes videót is levetítették
Fotó: Mészáros János

Martinnak az édesapja talált rá a felhívásra, és a tizennyolc éves fiatalnak is nagyon megtetszett. Azért is vágott bele, mert volt már egy Youtube-csatornája 14 ezer feliratkozóval, de azt törölték.

A videók készítői és a pályaművek címei:

Peresztegi Hanna – Légy a saját őrangyalod!

Molnár Sándor, Hudu Csaba – Az élet körforgása legalább annyira fontos, mint a bioritmusod!

Farkas Martin – Közlekedési youtuber kerestetik!

Balogh József, Falusi Péter – Neked mennyit ér az életed?

Nagy Tamás, Pápai Dávid, Nemeskéri-Kutlán Márton – A helyes közlekedés

ifj. Dudás Zoltán és családja – Próbálj meg te is partnerként közlekedni!

Márki Ferenc Keve – TE lüke

A többi videó megtekinthető a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság Facebook oldalán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában