Jászkunság

2023.02.21. 13:55

Kamerán keresztül, külföldről nézte végig a tulajdonos, ahogy kifosztják a házát

A lakások, házak bejáratát figyelő kamerák biztonságérzetet nyújtanak, egyre többen szereltetnek fel ilyen típusú rendszereket. Ám a telepítéskor sok mindenre figyelni kell, hiszen például már a látótér beállítása is szigorú szabályokhoz kötött, a felvételek ugyanakkor jó szolgálatot tehetnek egy-egy eset felderítésekor.

P. Pusztai Nóra

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Az egyik szolnoki társasház tulajdonosi köre kamerák telepítését tervezi. 

– Nemrégiben volt egy betörés a közelben, gondoltuk, hogy elkerülhető egy hasonló eset, ha kamerákat szereltetünk fel, talán némiképp elriasztja a tetteseket – mondta az egyik lakó, Kovács Ágnes. Hozzátette: egyelőre egyeztetésre hívták össze a lakógyűlést, hogy eldöntsék a berendezések pontos helyét. A szerelő néhány szabályt ismertetett, például, hogy a felvételek közterületi eseményeket nem rögzíthetnek.

András Hunor Lehel, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-Főkapitányság sajtóreferense megkeresésünkre elmondta, a szakembernek igaza volt. 

– A társasházakban, a társasházi lakóközösség által működtetett kamerarendszer létesítésével és üzemeltetésével kapcsolatban a GDPR-ként ismert, általános adatvédelmi rendelet a mérvadó – emelte ki.

A közös tulajdonban álló épületrészek, helyiségek és területek megfigyelését szolgáló kamerarendszerről a lakók közgyűlése dönthet, az összes tulajdoni hányad szerinti legalább kétharmados többségével. 

– Ha – megfelelő szótöbbséggel meghozott – közgyűlési határozat születik a kamerarendszer létesítéséről, akkor az csak a törvényben meghatározott feltételek együttes fennállása esetén üzemeltethető. A társasházra vonatkozó kötelezettség például a tájékoztató matricák elhelyezése is – mutatott rá a sajtóreferens. 

A szabályok szerint a berendezések kizárólag saját területet figyelhetnek meg, látószögük nem irányulhat sem közterületre, sem pedig más személy tulajdonára, de még a társasházi közös területre sem. 

Az eszközöket úgy kell elhelyezni, hogy azok látószöge ne terjedjen túl a saját ingatlan határain, illetve, hogy a közterületen tartózkodók, ott elhaladók magánszférája ne sérüljön. A üzemeltetőnek a látómezőt beállítással, vagy maszkolással kell leszűkítenie, vagyis kitakarnia azokat a területeket, amelyek kívül esnek a saját ingatlanon

 – magyarázta a részleteket.

Alapvetően a magánháznál vagy társasházaknál felszerelt biztonsági kamerák üzemeltetése nem tartozik a rendőrség hatáskörébe, az adatvédelmi tárgyú kérdésekben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az illetékes, a birtokvédelmi kérdésekben a jegyző dönt.

A felvételek nagy szerepet kapnak a felderítésben

A nyomozóhatóság a törvényes keretek között minden lehetséges információt, adatot beszerez egy bűncselekmény felderítése, valamint az ismeretlen elkövető beazonosítása, felkutatása érdekében. 

– A közelmúltban előfordult egy olyan eset, amikor a vármegyénkben ingatlannal rendelkező és külföldön tartózkodó sértett online követte végig a felszerelt kamerája segítségével, hogy lopás áldozata lett. Miután értesítette a rendőrséget, a kamerafelvételek alapján sikerült beazonosítani és eljárás alá vonni az elkövetőt – osztott meg egy emlékezetes esetet András Hunor Lehel, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-Főkapitányság sajtóreferense.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában