Vádemelés

2023.11.02. 12:16

Halálra gázolt és magára hagyott egy gyalogost egy jászkarajenői férfi

Halálra gázolta, majd otthagyta az út szélén a gyalogost egy jászkarajenői férfi. A Szolnoki Járási Ügyészség most emelt vádat a 39 éves férfivel szemben.

Kovács Berta

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

A vádirat szerint a férfi tavaly novemberben egy este Tiszajenőről Jászkarajenő felé autózott, amikor az út közepén szembejött vele egy, a kerékpárját láthatósági mellényben toló, ittas, gyalogos férfi.

A sofőr vészfékezett, és a személyautó bal első részével elgázolta a biciklit toló férfit, aki megpróbált ugyan kitérni az érkező autó elől, de nem járt sikerrel. A kerékpárját toló férfit a helyszínen meghalt.

Az autós az ütközés után megállt az autóval, kiszállt belőle és az elgázolt gyalogost próbálta megszólítani. De mivel választ nem kapott, visszaült az autójába és elhajtott. Nem győződött meg a sérült állapotáról, segítséget nem nyújtott, sem a rendőrkapitányságot, sem a mentőszolgálatot nem értesítette a baleset bekövetkeztéről.

Az ügyészség a férfivel szemben börtönben letöltendő szabadságvesztésre, közügyek gyakorlásától eltiltásra, valamint közúti járművezetéstől eltiltásra tett indítványt a vádiratában.

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog dönteni. A férfi a döntést letartóztatásban várja, tudtuk meg dr. Ocsovai Ágnestől, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség sajtószóvivőjétől.

Az esetről korábban hírportálunkon is beszámoltunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában