2018.04.14. 16:20
Néhol még mindig küzdenek a belvízzel Szolnok megyében
Folyamatosan szivattyúzzák a belvizet Fegyvernek határában, a településen múlt héten rendelték el a harmadfokú készültséget. A külterületeken több mint száz hektáron áll a víz.
Folyamatosan szivattyúzzák a belvízzel elöntött területet a közmunkások Fegyverneken, a településen harmadfokú a készültség. Az elöntések bőven adnak most munkát
Fotó: Mészáros János
– Két átemelő dolgozik a nap huszonnégy órájában, amely a folyóba szivattyúzza a teljesen telítődött csatornák vizét. Emellett folyamatos ügyelet működik – mondta el lapunknak Tatár László, Fegyvernek polgármestere.
Bár az időjárás jelenleg kedvező, a településen hosszú védekezésre számítanak a Tisza magas vízállása miatt.
– Külterületeinken nagy problémát okoz a belvízhelyzet, főként a falu határának lapos részein – mondta Pásztor Imre, Kőröstetétlen polgármestere is.
– Úgy számolunk, ha a mostani időjárás folytatódik, akkor is legalább három hetet késhetnek majd a szántóföldi munkálatok – teszi hozzá.
A település vezetője szerint a nagyobb vizes területeken, laposokon pedig még ennél is rosszabb a helyzet, ezeken a földeken ugyanis akár két hónap is kell, mire teljesen kiszáradhatnak, és maradéktalanul alkalmasak lehetnek a művelésre.
A község környékén a Kőröstetétlen és az Abony közti szántókat sújtja leginkább a belvíz, kárbejelentés azonban eddig nem érkezett az önkormányzathoz.
– A gazdáknak saját maguknak kell elvezetni földjeikről a vízfelesleget. Az árkok viszont jó állapotban vannak, így ez szerencsére megoldható feladat. – tette hozzá Pásztor Imre.
Jelenleg a Kötivízig valamennyi belvízvédelmi szakaszán készültség van érvényben. Az önkormányzatok közül Fegyvernek harmadfokú belvízvédelmi készültséget tart fenn. Másodfokban védekezik Kunszentmárton, első fokban pedig Újszász.
Elsőfokú készültségben szivattyúznak a tiszakécskei, a jászkiséri, a mezőtúri és a kiskörei belvízvédelmi szakaszokon, míg másodfokúban a jászberényi, a ceglédi, a cibakházi, a kunhegyesi, a karcagi és a kisújszállási szakaszokon.
A csütörtöki adatok szerint az igazgatóság működési területén 9525 hektárt borít víz, ebből több mint háromezer hektár vetés és közel kétezer hektár szántó. Az elöntés megyénkben összesen 7725 hektárt tesz ki.