RÁKÓCZIFALVA

2018.04.18. 15:22

Felfüggesztett büntetésekkel megúszták tettüket a falvai támadók

Közel két és fél év után született jogerős ítélet abban a büntetőügyben, melyben a per vádlottjai fiatalemberek, sértettje pedig egy fiút, aki elvesztette egyik szeme világát.

Mészáros Géza

Több helybéli fiatal még 2015. november 12-én este egy dohánybolt előtt beszélgetett, italozott, majd egyikük-másikuk között szóváltás alakult ki. Az egyik ittas srác a földre esett úgy, hogy esés közben magával rántott egy fiatalembert – a másodrendű vádlottat –, akinek elszakadt a kabátja.

Egy újabb fiatalember – az elsőrendű vádlott – lépett színre, aki a földön fekvő ittas srác mellkasára lépett. Aki egyelőre kiszabadult szorult helyzetéből, felállt, a kerékpárjára pattant, s így próbált elmenekülni.

Ám a bringájával együtt elesett, majd futásnak eredt. A támadói azonban utolérték őt és a másodrendű vádlott úgy ütötte arcon többször is a sértettet, hogy az elvesztette az eszméletét, de még ekkor is kapta a pofonokat.

Ekkor érkezett a helyszínre az ájult fiú egyik barátja, aki a bántalmazót a sértettről lerángatta. Így akadályozva meg a további verést – amivel valószínűleg barátja életét mentette meg –, majd talpra állította a fiút, s otthonáig kísérve hazatámogatta.

A vádlottak azonban követték őket. Amikor pedig a bántalmazott fiú megpróbált a házuk kerítésén átmászni, a fiatalabb vádlott odafutott hozzá. Ököllel ütötte, verte és megpróbálta a kerítésről lerángatni.

Ekkor a sértett barátja ismét közbelépett: a vádlottat oldalba rúgta és a sértettől elrángatta, aki a kerítésen átmászott, és a lakásába menekült, majd kórházba került.

Az orvosi vélemények szerint a fiú életveszélyes koponyacsonttörést, arccsont- és állkapocscsonttörést szenvedett, valamint egyik szemére megvakult.

A Szegedi Ítélőtábla részben megváltoztatta a Szolnoki Törvényszék tavalyi ítéletét, az ott benyújtott fellebbezések után. Míg a másodrendű vádlott súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt hozott büntetése változatlan maradt (egy év felfüggesztett szabadságbüntetés) addig az elsőrendű vádlott életveszélyt okozó testi sértés bűntettében kiszabott büntetését három év letöltendő börtönről két év felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában