SZOLNOK

2018.04.17. 06:56

Hamarosan itt az óvodai beiratkozások határideje Szolnokon is

Még szűk három hete van a szolnoki szülőknek, hogy eldöntsék, melyik óvodába szeretnék gyermeküket beíratni. Idén ugyanis május másodika és nyolcadika között kell leadni a jelentkezési lapokat.

Hutter Zsófia

Várhatóan ötszáz-ötszázötven kisgyermek kezdi meg az óvodát a 2018/19-es nevelési évben a megyeszékhelyen. Képünk illusztráció.

Fotó: Csabai István

– Jövő héten elmegyünk megnézni pár ovit, majd az alapján döntünk – mondta Tóth László.

– A kislányunk ebben a hónapban tölti be a harmadik évét, tehát szeptembertől ovis lesz. A feleségemmel már át is beszéltük, mely intézmények szimpatikusak, és azokat látogatjuk majd meg.

– Természetesen a körzeti ovit is figyelembe vesszük, de szimpátia alapján választjuk majd ki azt a hármat, amit végül megjelölünk – tette hozzá a szolnoki édesapa.

Mint minden évben, így idén is betekintést engednek az óvodák a mindennapjaikba. A Szolnok Városi Óvodák április 16., hétfő és 20., péntek között, az Ovi-kukucska programsorozattal igyekeznek megkönnyíteni a családok döntését.

A gazdag, színes programok jó lehetőséget kínálnak arra, hogy a szülők és a gyermekek együtt ellátogassanak az intézményekbe. Ezáltal tájékozódhatnak a helyi gyakorlat sajátosságairól, és megismerhetik az óvoda dolgozóit.

Csomorné Tóta Rita, a Szolnok Városi Óvodák tanügyigazgatási igazgatóhelyettese honlapunknak elmondta, a hatályos törvények alapján az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel.

– Azonban az intézmény felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti. De csak abban az esetben, ha minden hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

Mint azt a szakember hozzátette, a szülők május másodika és nyolcadika között adhatják le a jelentkezési lapokat az első helyen megjelölt intézményekben.

– A jelentkezőknél a körzetek figyelembevételével és férőhely tekintetében zajlik az elbírálás – árulta el az igazgatóhelyettes.

Várhatóan ötszáz-ötszázötven kisgyermek kezdi meg az óvodát a 2018/19-es nevelési évben a megyeszékhelyen. Képünk illusztráció.
Fotós: Csabai István

– A jegyző a szülő kérelmére és az intézményvezető, valamint a védőnő egyetértésével a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól. A felvételről az intézmény vezetője dönt, erről a szülők május 22-ig kapnak értesítést.

A Szapáry utcai óvoda megújul

– Az októberi közgyűlésen elhangzott, hogy ötszázhúsz­millió forintból újul meg a Szapáry utcai óvoda – tájékoztatta honlapunkat Gyuricska Éva ­városházi sajtóreferens.

– A teljes körű fejlesztésnek köszön­hetően tornaszobával bővül az intézmény. A beruházás a tervek szerint tartalmazza az épület teljes körű akadálymentesítését, és energiahatékonysági intézkedéseket is.

– A „Központban a gyermekek – Szapáry utcai Óvoda újjáépítése” elnevezésű pályázatot a Magyar Államkincstár több mint félmilliárd forinttal támogatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában