ELISMERÉS

2018.05.02. 17:30

Rangos természetvédelmi díjat kapott Dr. Harka Ákos Füreden

Idén április 20-án adták át a természetvédelem legrangosabb elismeréseit.

Ujvári László

Dr. Harka Ákos a díjjal.

Forrás: Beküldött fotó

Ünnepélyes keretek között Pro Natura Díjat vehetett át dr. Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke. A nyugalmazott középiskolai pedagógus több évtizede munkálkodik a Tisza-tó élővilágának megóvása érdekében.

Tanárként és haltani kutatóként is elkötelezett híve a természetvédelemnek. Ez irányú munkáját 2004-ben Pro Natura Emlékplakettel ismerték el, ám nyugdíjasként még aktívabban tevékenykedik. Kezdeményezésére alakult meg 2005-ben a Magyar Haltani Társaság, amely már harmadik alkalommal választotta elnökévé.

Évente szervez tudományos konferenciákat, melyeken mindig szerepelnek természetvédelmi kérdések is. Emellett a kutatási eredmények közkinccsé tételében is érdemeket szerzett.

Haltani kutatásainak döntő része a Tisza-tóhoz kötődik. Még a duzzasztás előtt, 1970-ben kezdte el azt az adatgyűjtést, mely összehasonlítási alapot jelent a változások felméréséhez.

Dr. Harka Ákos a díjjal.
Forrás: Beküldött fotó

Rendszeresen tesz javaslatokat a Tisza-tó halgazdálkodásának alakítására. Számos újonnan megjelenő halfajt mutatott ki a Tisza-tóból. Ezek közül például a fekete törpeharcsa és a folyami géb a Tisza egészére nézve újdonságnak számított.

Ő vezette be Magyarországon az „Év Hala” választást, emellett az ismeretterjesztés hagyományos formáit sem hanyagolja el. Bizonyítja ezt a szerkesztésében tavaly megjelent „Halhatározó horgászoknak, halbarátoknak” című zsebkönyv népszerűsége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában