Jászkunság

2018.05.28. 19:54

Új módszerek kellenek: jöhet az élménypedagógia a Jászságban

A gyerekeket máshogy kell tanítani, új pedagógiai módszerekre van szükség a változó világban – mondta Zsemberi Zoltán, a Jászberényi Tankerületi Központ igazgatója a minap egy rendezvényen. Ezen a fő kérdés az volt, miként lehetne a fiatalok számára vonzóbbá, tanulhatóbbá tenni a természettudományos tárgyakat.

Banka Csaba

A természetjárás alkalmával megtapasztaltak rajzokon jelentek meg. Gyermekrajz-kiállítás a berényi Apponyiban

Fotó: Banka Csaba

– Azok a pedagógiai, tanítási módszerek, amelyekkel évtizedekkel ezelőtt jól boldogultak a pedagógusok, manapság már kevés hatékonysággal alkalmazhatók. A gyerekeket máshogy kell tanítani, új pedagógiai módszerekre van szükség a változó világban – mondta Zsemberi Zoltán, a Jászberényi Tankerületi Központ igazgatója.

A Jászsági Apponyi Albert Általános Iskolában, napokban zajlott konferencián – egy hároméves nemzetközi program lezárásaként – tekintették át a résztvevők, hogy miként lehetne a fiatalok számára vonzóbbá, tanulhatóbbá tenni a természettudományos tárgyakat.

Mészárosné Vas Márta, a berényi tankerület szakmai igazgatóhelyettese kifejtette, rendkívül nagy szükség van továbbra is az érdeklődés felkeltésére, amelyre az adott programban részt vevők a kutatásalapú oktatás, illetve az élménypedagógia lehetőségeinek kihasználását tartották követendőnek.

A jászberényi iskola igazgatója, Koczka Tibor elmondta, hogy fontos előtérbe helyezni, fejleszteni a tanulók problémamegoldó képességét, szükséges alkalmazni a csoportmunkát. Legalább ilyen fontos a megtapasztalás, a kísérletezés helyének, szerepének meghatározása, beillesztése a napi munkába.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni az internet hatását sem. Manapság ugyanis az információ fellelése nem jelenthet, nem is jelent gondot, a pedagógusok szerepe az információtömeg értékelésében, rendszerezésében értékelődik fel.

A természetjárás alkalmával megtapasztaltak rajzokon jelentek meg. Gyermekrajz-kiállítás a berényi Apponyiban
Fotó: Banka Csaba

Az új pedagógiai módszerek alkalmazásának szükségessége természetesen nem csak a természettudományos tárgyak oktatásakor vetődik fel. Zsemberi Zoltán rámutatott, hogy egyre inkább előtérbe került a mindennapi munkában is a projektalapú oktatás, az élménypedagógia. A tapasztalatok alapján a diákok erre fogékonyak.

A tankerület pedig igyekszik egyrészt szakmai segítséget nyújtani a tanítóknak, tanároknak továbbképzések szervezésével.

Másrészt pedig az intézmények eszközrendszerének fejlesztésekor is figyel a korkövetelményekre, a digitális táblák, tabletek rendszerbe állítására, tanári laptopok beszerzésére. Tervezik egy újabb smart tanterem kiépítését, illetve megjelenik a robotika is az oktatásban.

Alkalmazkodni szükséges

– Az új módszerek elterjedéséhez – egészítette ki az elhangzottakat Antics István, a Lehel Vezér Gimnázium igazgatója – szükséges a pedagógusok alkalmazkodása is. Hiszen a tanáron múlik az, hogy menyire képes megfelelni a kihívásoknak.

– Rendkívül nehéz feladat, hiszen úgy kell bevezetnie új módszereket, hogy közben átadja a továbbtanuláshoz szükséges, tantervben meghatározott ismeretanyagot. Ehhez segítségként jelenik meg például náluk a diákszimpózium vagy az egészségnap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában