JÁSZKUNSÁG

2018.06.26. 14:00

Ismételjék át a gyerekekkel a biztonságos közlekedés és fürdőzés szabályait!

Néhány napja megszólalt az utolsó csengő, elkezdődött a diákok által annyira várt vakáció. A hosszú hónapok óta tartó bezártság után – letudva az év végi dolgozatok feszültségeit – gyermekek sokasága élvezi a szabadságot. A szünidő alatt azonban számtalan veszély leselkedhet a fiatalokra.

Czakó Nóra

A vízben, a vízparton is oda kell figyelnünk a gyermekek biztonságára a nyári szünetben. Illusztrációfotó.

Forrás: Shutterstock

Köztudott, hogy a felhőtlen játék, kikapcsolódás közepette ez a korosztály sokszor még a legalapvetőbb közlekedési szabályokat sem tartja be, melynek következtében balesetek okozóivá, részeseivé vagy áldozatává válhatnak.

Sok éves tapasztalatok mutatják, hogy a nyári időszak alatt megnő a közúti balesetet szenvedők száma, és az évszak sajátosságaiból fakadóan a vízi tragédiáké is.

Hogy biztonságosan és békésen teljen el a következő tíz hét, fogadják meg a rendőrség tanácsait!

– A felnőttek mondják el a gyerekeknek, miként kell szabályosan közlekedni. A leggyakoribb oka a tragédiáknak a rohanás, a körültekintés nélkül, esetenként álló jármű takarásából, úttestre lépés, valamint a kerékpározással összefüggő szabályszegő magatartás – magyarázta Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

– Beszéljék át velük a gyalogosközlekedés alapszabályait. Például hol van elsőbbsége a gyalogosnak az úttesten való átkeléskor, mit kell tenni, mielőtt lelépnek az úttestre. A biztonságos kerékpározáshoz is át kell ismételni az alapokat, csakúgy, mint a fürdőzés szabályait.

Ha biciklivel közlekedünk, mindig gondoskodjunk a megfelelő láthatóságról, és indulás előtt mindig ellenőrizzük a kötelező felszereléseket és azok működését. Ezek a lámpák, a fékek, a gumiabroncs, a küllőprizmák és a csengő

Emellett mindig fordítsunk kellő figyelmet az elsőbbségi szabályok betartására, és kanyarodási szándékunkat mindig előre jelezzük. A kerékpáros sisak viselése nem kötelező, de ajánlott, lakott területen kívül pedig mindig használjunk láthatósági mellényt.

Szabad vizek mentén pedig a legbiztonságosabb a kijelölt fürdőhelyen történő fürdőzés. Azonban ezeken a helyeken is ügyelni kell, hogy csak a fürdőhelyet kijelölő bóják között történjen a fürdőzés.

Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó, tizenkét éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben.

A karúszó nem nyújt megfelelő biztonságot. Az úszógumi használatánál viszont figyelembe kell venni, hogy ha nem megfelelő átmérőjű, akkor a használója könnyen kicsúszhat belőle, ha pedig túl szoros, felbillenés esetén fizikailag nehéz a megfelelő testhelyzet újbóli felvétele, ezért ez könnyen végzetessé válhat.

Emellett az úszni nem tudó gyermekeknek mindenféleképp, de a jól úszóknak is célszerű a mentőmellény vagy mentőgallér használata vízi járműben utazáskor.

A vízben, a vízparton is oda kell figyelnünk a gyermekek biztonságára a nyári szünetben. Illusztrációfotó.
Fotó: Shutterstock

– Sok gyermek marad egyedül vagy testvérével otthon, amíg a szülők dolgoznak. Elengedhetetlen, hogy a diákok ismerjék az alapvető írott és íratlan, bűnmegelőzéssel kapcsolatos szabályokat, ajánlásokat is.

– Hívjuk fel a figyelmüket, hogy semmiképp se engedjenek be idegent otthonukba, hogy ne álljanak szóba ismeretlenekkel és tudják használni a 112-es segélyhívó számot. Azt javasoljuk a szülőknek, hogy tanácsainkkal ne ijesszék meg gyermekeiket, inkább készítsék fel a váratlan szituációkra.

– Tanítsák meg őket felismerni a helyzetet, és dönteni, szükség esetén segítséget hívni – mondta Szabó Zita.

Figyeljünk oda a gyermekekre!

A rendőrség azt tanácsolja a szülőknek, hogy ne bízzanak a gyermekre nagyobb mennyiségű készpénzt, és ne hagyják egyedül csellengeni a kiskorúakat az utcán. Mindig legyen információjuk a gyermek hollétéről és barátairól.

Gondoskodjanak arról, hogy legyen náluk olyan irat, amelyből megállapítható a gyermek kiléte és a szülők elérhetősége. Ha pedig a fiatalok valamilyen késői időpontban megtartott programon szeretnének részt venni, oda csak csoportosan vagy felnőtt kíséretében menjenek, illetve távozzanak.

Fontos, hogy a gyerekek kerüljék a rosszul kivilágított, elhagyatott helyeket, és az utcán ne vegyék elő mobiltelefonjukat, valamint a lakáskulcsot ne hordják feltűnően a nyakukban! A strandon és a napközis táborban pedig ügyeljenek arra, hogy az értékek soha ne maradjanak szem előtt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában