GALÉRIÁVAL

2018.07.05. 10:30

Megújulnak a közintézmények és középületek Tiszaderzsen

Új szociális konyhát építenek, megújul az egészségház és több közintézmény. A településen megvalósuló fejlesztéseket mutatták be július 3-án, a Hatvani Dániel Közösségi Ház és Könyvtárban.

Ujvári László

Fótosné Czeglédi Zsuzsanna polgármester és Kovács Sándor országgyűlési képviselő ismertette a részleteket. Az egészségház felújítására 23, a közintézmények korszerűsítésére pedig 92 millió forint áll rendelkezésre. Az új települési konyha felépítése 80 millió forintba kerül majd.

- Összesen közel kétszáz millió forint értékű munka indult meg a közelmúltban. Már minden projekt kivitelezése elindult, az egészségház felújítása előrehaladott állapotban van – részletezte a településvezető. Utóbbi keretében – a teljes felújítás mellett – akadálymentesítés, valamint eszközbeszerzés is megvalósul.

A közintézmények közül felújítás előtt áll az idősek otthona és az általános iskola épülete. A Községháza tetejére hamarosan napelemrendszer kerül. Fontos, hogy az idősek otthona egyik helyiségében működik a gyermekjóléti szolgálat is.

- A fejlesztések átfogóan érintik az egészségügyet, az oktatást, valamint a kultúrát. Az energetikai korszerűsítések a település gazdálkodására is pozitív hatással lesznek – fűzte hozzá Kovács Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában