JÁSZBERÉNY

2018.07.27. 11:25

Több százan fogtak össze egyetlen gyermekmosolyért

Óriási meglepetésben volt része a jászberényi Farkas Ricsinek. Kizárólag azért, hogy tizenhatodik születésnapján egy kis mosolyt csaljanak a súlyos beteg fiú arcára, összefogott a hazai Lada tulajdonosok közössége.

Banka Csaba

Édesanyja ugyan, csak egy kis élményautózást szeretett volna szervezni gyermekének, végül közel másfélszáz jármű részvételével vonultak fel a csatlakozók Jászberény utcáin.

Hosszú évek óta követjük nyomon a jászberényi Farkas család életét. Olvasóink emlékezhetnek rá, hogy Farkas Ricsi volt az első hazánkban, aki élődonoros tüdőátültetés segítségével kapott új lehetőséget a gyógyulásra.

Az édesanyjától kapott tüdőlebeny azóta is jól működik, sajnos azonban más betegségekkel, szövődményekkel folyamatosan küzdenie kell fiatal szervezetének.

Jászberényben már több alkalommal szerveztek gyűjtést, hogy segítsenek a család mindennapjain, lehetővé váljon egy újabb műtét végrehajtása, vagy épp téli tüzelővel könnyítsék meg a hétköznapokat.

Ez alkalommal azonban nem egy újabb műtét, nem a gyógykezelés támogatása miatt fogtak össze az emberek. A fiú édesanyja, Eszes Ágnes a facebook-on fordult kéréssel barátaihoz, ismerőseihez.

Szerette volna, ha Ricsi tizenhatodik születésnapján egy olyan élménnyel gazdagodhatna gyermeke, amire egyáltalán nem számít, de mindenképpen kellemes perceket szerezne számára.

A családi autó hosszú ideig egy fehér Lada volt. Azzal jártak orvoshoz, azzal indultak boltba, ismerősökhöz, így Ricsi nagyon megszerette a járművet, és azóta is kedves számára ez a márka.

Az édesapával, Zolival arra gondoltak, hogy összegyűjtik azokat a barátokat, ismerősöket akinek Ladája van, és gyermekük születésnapján meglepik egy kis autózással, felvonulással, hogy rövid ideig mosolyoghasson, hogy megfeledkezzen a gondokról.

Az internetes közösségi térben a szülők kérése eljutott Burghardt Róberthez, Kónya Sándorhoz és Horváth Gézához, akik elkötelezett ladásként, segítő szándékkal gondoltak

egyet és egy közösségi eseményként tették közzé a felhívást.

Maguk sem gondolták, hogy mekkora hatása lesz a néhány soros írásnak. Alig két nap alatt hatezren osztották meg a kérést, és egyre gyűltek azok, akik jelezték: ott lesznek a felvonuláson.

– Senkit nem győzködtünk, senkit nem beszéltünk rá a részvételre, mégis egyre többen jelezték az ország különböző városaiból, hogy eljönnek – mondta érdeklődésünkre Burghart Róbert.

– Elég volt annyi, hogy egy beteg fiúnak szeretnénk egy életre szóló élményt nyújtani, egy olyan fiatalnak, akinek alig van lehetősége arra, hogy kimozduljon otthonról. Megható, amikor körbenézünk, és rengeteg autóst, rengeteg családot látunk, akik kizárólag azért jöttek el Jászberénybe, hogy örömet szerezzenek egy fiatalnak.

– Volt olyan ladás – tette hozzá Horváth Géza –, aki azért, hogy itt lehessen szabadnapot vett ki a munkahelyén. Sokan pedig – ezt sem kértük senkitől – kis ajándékot is hoztak Ricsinek.

– Megindító, hogy mennyien szerettek volna segíteni, hogy szebbé tegyék a fiú születésnapját. A közel száz Ladából, és további negyven – ötven más autóból álló, Ricsivel és családjával az élen haladó konvoj csütörtök este járta körbe a város utcáit. Amikor pedig visszatértek gyülekezőhelyként szereplő Borsóhalmi rétre, átadták ajándékaikat a mosolygó, és néha könnyet is ejtő születésnaposnak.

Megható és felemelő

– Tudtunk arról, hogy többen is eljönnek kisfiunk születésnapján, ilyen tömegre azonban nem számítottunk – mondta könnyeivel küzdve Ricsi édesanyja, Eszes Ágnes.

– Álmomban sem gondoltam, hogy így sikerül ez a meglepetés, és nagyon köszönöm mindenkinek, aki részt vett a szervezésben, aki eljött a kisfiunk kedvéért. Így valóban ünneppé vált a tizenhatodik születésnap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában