Sokszor a szülők sem mutatnak jó példát

A sok millió forintból kialakított parkban számos kreatív játék, árnyas padok várják, fogadják a gyerekeket. Népszerű is a helyiek körében: az enyhébb nyári estéken szinte sorban álltak a gyerekek, hogy feljussanak egy-egy hintára.

A szülők pedig mint a dróton a fecskék, úgy ültek a padokon egymás mellett. Közben beszélgettek, vacsoráztak és akadtak olyanok is, akik dohányoztak. Egy pöccintéssel hajították a csikket a homokozóba vagy a mászóka alá, a gumilapokra. Pár perc múlva remegő kézzel nyitották ki újra a cigis dobozt és húztak elő egy újabb szálat.

Ahogy ők füstölögtek, úgy füstölögtem én is, igaz, én a felháborodásom miatt. Ezeket az anyukákat semmi és senki nem zavarta: sem a dohányzást tiltó táblák, sem a picik jelenléte, sem pedig a rosszalló tekintetek sora.

Ezek a szülők nem voltak hajléktalanok. Nem voltak lecsúszott, utcán élő emberek, akikre előszeretettel mutogatunk ujjal, hogy Úristen, hogyan viselkednek gyermekeink körül…!

Tény, nem példaértékű, ahogy élnek az utcán, a játszótéren a fedélnélküliek. De néha érdemes saját magunkra is kritikusan pillantani. Vajon mi hogyan élünk? Példát tudunk mutatni gyermekeinknek?

Egyáltalán, felismerjük saját hibáinkat is és nem csak másokét? Könnyű ítélkezni és ráhúzni másokra a vizes lepedőt. De esetenként nézzünk szét saját házunk tájékán is, ott is lehet söprögetni!