GALÉRIÁVAL

2018.10.01. 06:46

A puszta jellegzetes hangulatát idézték fel Nagyivánon

Idén már második alkalommal rendezték meg a Pusztai Étkek Fesztiválját. Szeptember 29-én a nagyiváni tájháznál találkoztak hagyományőrzők, érdeklődők és baráti társaságok.

Ujvári László

Fotó: Ujvári László

Hat főzőcsapat bográcsában készültek a puszta jellegzetes ételei. Mindenki saját receptjét és ízvilágát mutathatta meg. Érkeztek Karcagról, Kenderesről és Hortobágyról is.

– Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy ez a nap jól sikerüljön. Ketten szerveztük a fesztivált Baloghné Gyöngy Veronika barátnőmmel. Az időjárás sok gyermekes családot bírt otthonmaradásra, de végül szép számban érkeztek látogatók – értékelt Czinege Kálmán Lászlóné, szervező.

A Nagyiváni Kultúráért Alapítvány kuratóriumi elnöke hozzátette: a fesztivál célja a magyar pusztai kultúra ápolása és megőrzése. Kizárólag a népi hagyományok jegyében szeretnék évről évre megszervezni.

Napközben amatőr néptáncegyüttesek tartottak bemutatót, valamint népzenei blokkok színesítették a programfolyamot. Mivel 2018. Mátyás király éve, reneszánsz dallamok is felcsendültek.

A Tiszaigaron található Mátyás király fa történetét Török Tünde olvasta fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában