Az a fiatal, akinek mesélnek, lélek és lélek közötti kapcsolatot kap

A legényből később híres író és nagy mesemondó lett. Az emberek annyira tisztelték, hogy születése napját, szeptember 30-át a népmese napjává nyilvánították. Erre az ünnepre 2005 óta emlékezünk országszerte azért, hogy legalább az esztendő egyetlen napján megkülönböztetett tisztelettel forduljunk mind a magyar, mind más népek meséi felé.

– Nagyon sajnálom azt a gyereket, aki tévé és elektronikus eszközök előtt nő fel, akinek kimarad az életéből a mese, a mozgás, a valódi kapcsolat az őt körülölelő világgal, a szüleivel, a nagyszüleivel. Ezek semmi mással nem pótolhatóak.

– Mert bár fel lehet nőni nélkülük, de sokkal nehezebb boldog, teljes életet élni – vélekedik Bajzáth Mária. A tanító, tanár, neveléstudományi bölcsész, a Népmesekincstár Mesepedagógiai Műhely szakmai vezetője tartott előadást szülővárosa iskolájában, a Hajnóczy József Gimnáziumban a népmesék szeretetéről, fontosságáról.

– A magyar népmese anyanyelvünk legtisztább, legtökéletesebbre csiszolt szófordulatait, nyelvi formáit tartalmazza. Az a gyerek, aki rendszeresen népmesét hall, másfél évvel jár a kortársai előtt szókincs tekintetében.

– Akinek mesélnek, az a fiatal teljes odafordulást, minőségi időt, lélek és lélek közötti kapcsolatot kap. Ezt se a televízió, se a telefon, se a táblagép, se az internet nem tudja kiváltani – magyarázza.

Szerinte nem tökéletes megoldás az sem, ha DVD-n nézetjük meg a gyermekkel az egyébként csodálatos Magyar Népmesék sorozatot. Mert bár a rajzfilmeken egy gyönyörű képi világot lát, de nem fejleszti annyira a képzeletet, mint amikor a mesét elmondjuk neki.

Mesehallgatás hiányában a gyerek egy idő után nem tud belső képeket alkotni. Ebből adódik a probléma, hogy a gyerek nem képes a hallott szöveget, például az iskolai utasításokat végigkövetni.

Bajzáth Mária szerint a népmesék „kortalanok”, a születéstől a koporsóig követik az embereket, számos segítséget nyújtva nekik.

– A mesék azt üzenik, hogy bármekkora a baj, ha a próbákat teljesíted, ha a sárkányt legyőzöd, azaz, ha a belső erőforrásaidat mozgósítod, akkor elnyered méltó jutalmad.

– A népmesék a világ minden táján ugyanazt az életet járják körbe, melyet – szülessünk bárhol – emberként mindannyian élünk. A magyar mesék párja felfedezhető az Indonéz-szigetvilágban, Ausztráliában, a szibériai népek meséi között is. Minden mese azt üzeni: „Halandó, becsüld meg az életet, ami neked jutott!

– Tegyél hozzá a világhoz, legyél jobb ember, igyekezz mások javára tenni!” A magyar mesevilág persze telis-tele olyan nyelvi fordulatokkal, szereplőkkel, melyek csak ránk jellemzőek. Ilyen az Üveghegyen túl, az Óperenciás tengeren túl, a táltos paripa.

Bajzáth Mária elárulja, a mesemondás nem más, mint „átváltoztató varázslat”. A mesélő tele lesz élettel, átlényegül a hőssel – ezért jó érzés mesét mondani. Az tud hitelesen mesélni, aki végigjárta az utat, melyről beszél.

Ha valaki már szembeszállt a százfejű sárkánnyal és kereste meg a sötétben a tisztán szóló furulyát, gyönyörűen tud mesét mesélni, emberré válni...

Még a hősök is megbotlanak

Az a gyerek tudja magát elhelyezni a világban, az a gyerek tud kapcsolatba lépni másokkal, aki képes történetekben gondolkodni. Aki tudja, hogy az, ami vele történik, egy nagy mesének a része. Hogy az egy tündérmese lesz vagy egy falucsúfoló, azon múlik, ki, hogyan éli a saját meséjét.

Bajzáth Mária, a Hajnóczy iskola egykori diákja „Hősök, hősnők és lúzerek a népmesékben – avagy zsír a téma” címmel tartotta előadását a jelenlegi iskolásoknak. A beszélgetésen elhangzott, nem kell szégyellni, ha esetenként mi magunk is lúzerek vagyunk az életben.

– Én jó párszor voltam és vagyok lúzer – vallja be a szakember.

– A gimnáziumi tanáraimnak köszönhetem azt, hogy meglátták bennem a hőst, és azzá lehettem, aki most vagyok.

– Ne feledjük: még a hősök is, útjuk és próbáik során gyakran megbotlanak és kerülnek olyan élethelyzetbe, amely akár reménytelennek is tűnhet. A kérdés csak az, elhiszem-e magamról, hogy én is válhatok hőssé, és ezért megteszek-e mindent.