Elbontják a régi bartai vasútállomás lepusztult épületét

– A bartai tanyavilágban nagyon fontos szerepe volt a vasúti megállóhelyeknek. A parasztember sokszor ezt az utazási formát választotta, hiszen a megtermelt élelmet és egyebeket így tudta szállítani a város piacára... – a bartapusztai állomás egykor nyüzsgő életéről, nélkülözhetetlenségéről mesél Csőke György helytörténeti kutató.

Az akkori sürgés-forgásból mostanra semmi nem maradt. A közelmúltban oly fontos közlekedési csomópont mára elfeledetté vált, az akkor modernnek számító épületek málladozó falait régen felverte a gaz.

Öt éve nem nagyon járt itt senki.

– A bartai megállóhelyen még napjainkban is látható két épület, melyek erősen lepusztult állapotban vannak. A megálló épülete egy impozáns, emeletes épület lehetett valamikor. Nagy méretű téglából építették, és szépen kivitelezett épület volt annak idején, önálló vízbázissal rendelkezett, és közkutat is telepítettek az épület mellé.

– A régi besorolás szerint első osztályú kategóriába tartozott az épület, mivel pince és emelet is található az ingatlanban. Az emeleti helyiségek parkettásak voltak, melyben lakások és iroda volt valaha. Szép, kovácsoltvas lépcsőzeten lehetett felmenni az emeletre. A földszinten egykor volt egy forgalmi szolgálattevő és egy kisebb váróterem – vázolja az épület egykori kinézetét György.

– Érdekességképpen jegyzem meg, hogy összesen két vasúti átjáró volt a tanyavilágban. A bartai megállóhelytől nyugatra pár száz méterre volt az egyik, a 42-es őrház által felügyelt vasúti átjáró, az út másik oldalán pedig a váltókezelői épület.

– A vasúti megállóhely peronja mindkét irányba körülbelül 300–300 méter volt, egy pár mellékvágánnyal, padokkal és éjszakai világítással. A megállóhely fontos szerepet töltött be a külterületi fiókposta szempontjából is, hiszen rendszeresen itt adta le a vasúti postakocsi a küldeményt.

– A tanyavilágban dolgozó postás szortírozás után hordta ki ezeket – idézi fel a megálló még egy funkcióját a helytörténetei kutató. A bartaitól keletre négy kilométerre még egy, az akkori tanyasiaknak fontos megálló, a szintén peronnal ellátott pusztaszakállasi állt, de ezt már a hatvanas években elbontották az utasszám drasztikus csökkenése, majd megszűnése miatt.

Viszont az egykori bartai megállóhely megmaradt, mellette a hajdani szolgálati lakással. Kérdés, meddig. György szerint meg lehetne menteni az egykor oly fontos épületeket.

– Az állapotuk rohamosan romlik, hasznosításukra pedig nem sok remény látszik, holott rendkívül masszív építményről van szó – vélekedik.

A tanyavilág módszeres elsorvasztása miatt nagyon sok megállóhelyet, őrházat elbontottak. Az épületek sokáig lakottak voltak, ám mivel a kőúttól ötszáz méterre található az épület, a rossz útviszonyok miatt gyakran megközelíthetetlen volt, erre a lakók ráuntak, elköltöztek.

Az üressé vált épületekből – ahogy az lenni szokott – mindent elvittek, ami mozdítható. A tulajdonos ugyan próbálta az ingatlanokat védeni a nyílászárók befalazásával, de ez nem jelentett fizikai akadályt a betolakodóknak.

– 2006 óta menetrend szerinti személyszállító vonat már nem áll meg ezen a helyen. 2013-ban a vasúti pályát felújították, és ekkor végleg felszámolták a peront és megszűnt, mint megállóhely is.

– A megmaradt építmények azért is fontosak, mert igen kevés található már belőlük, és egyre nehezebb elképzelni, milyen volt régen az élet egy külterületi vasúti megállóhely körül. Nehezen értelmezhető, hogy miért nem helyi védettségű, illetve vasúti műemléknek nyilvánított legalább a megálló épülete. Értékesítésben is gondolkodhatott volna már a tulajdonos, de ez idáig nem tette – vélekedik a helytörténeti kutató.

Kérdéseinkkel megkerestük az épületek tulajdonosát, vagyis a MÁV- ot.

– A megállóhelyen lévő épületet 1885-ben adták át. Jelenleg az épület vasúti funkcióval nem rendelkezik, az épületegyüttest elbontja a vasúttársaság. Pontos időpontot egyelőre nem tudunk mondani, a bontási terv készítése folyamatban van.

– Az épület műemléki védettséggel nem rendelkezik, jelentős értéket nem képvisel. Az épületek hasznosítására az elmúlt időszakban nem merült fel érdemi, megvalósítható javaslat vagy igény – áll a válaszban.

Vagyis az egykor nyüzsgő, a tervszerű tanyarombolás ellenére mégis megmaradt egykor impozáns épületeknek hamarosan híre-hamva sem marad.

Egykor fontos útvonal volt

– A magyarországi vasútépítés története 1846-ban kezdődött – mesél a hazai vonatközlekedés hajnaláról Csőke György, helytörténeti kutató.

– A vasútvonalak jelentős részét még magántársaságok birtokolták. A Szolnok–Debrecen közötti 120 kilométeres szakaszt is a Tiszavidéki Vaspálya Társaság építette 1852-től 1857-ig, ezek után adták át a forgalomnak.

– Ezt követően folyamatosan épültek az őrházak, megállóhelyek, miközben szakaszokra osztották fel a vasúti pályát. Az őrházak a vasút mellett helyezkedtek el, és feladatuk a pálya ellenőrzése, szemmel tartása volt. Ezeket tudatosan úgy építették meg, hogy vasútőrei jelzéseket tudjanak adni egy­másnak.

A kétszintes állomás több mint egy évtizede, 2006 óta áll üresen, legfeljebb nosztalgiából járnak ide az utasok.