MEZŐTÚR

2018.10.30. 06:55

Már külföldről is keresik a mezőtúri Szirénadoktort

Hatvan-hetven évvel ezelőtt minden településen telepítettek szirénákat. Egykor fontos tájékoztató szerepük volt, manapság viszont inkább csak a katasztrófavédelem által szervezett szirénapróbák idején hallatják hangjukat.

Szilvási Zsuzsa

Gucu Kovács Zoltán nem riad vissza a szirénák nehézkes javításától.

Fotó: Mészáros János

Mindannyian abban bízunk, hogy sosem lesz szükség rá, hogy ezek a lakossági riasztó eszközök „élesben” megszólaljanak. Ám ha mégis sor kerül rá, fontos, hogy tökéletesen működjenek.

A lakosságriasztó és tájékoztató eszközök karbantartása önkormányzati feladat, de a hajdani szerkezetekhez már nemigen lelhetőek fel a szükséges kellékek, alkatrészek. Kivéve „Gucu” Kovács Zoltán műhelyében, ahol mindig akad valamilyen hasznos holmi, amivel életre kelthetőek a szirénák.

Kovács Zoltán nem csak a mezőtúri és a megye többi településén lévő szerkezeteket ismeri laposan, de Váctól Derecskéig az ország számos városának, községének utcáit is látta már felülről, amikor javította az ottani szirénákat.

– Jó két évtizede rekonstrukciós munkálatokat végeztünk a cégemmel az áramszolgáltató megbízásából, ekkor vágtunk bele a szirénák karbantartásába – mondta el Kovács Zoltán.

– Az önkormányzatok kértek rá, hogy nézzük meg ezeket a szerkezeteket, ha már úgyis felmásztunk az oszlopokra. Találtunk mi azokban mindent, darázsfészket, madárfészket, kismadarakat, egyebet. Tekintélyes raktárkészletet vásároltam fel akkoriban, s ma is abból élek, hiszen égen-földön nem gyártanak már olyan szerkezeteteket, amelyek a régi szirénákhoz kellenek.

A Szirénadoktor igazán szívén viseli ezeknek a muzeális értékű berendezéseknek a sorsát. Ráadásul valóságos népünnepélynek számít, ha megjelenik a településen. Szelevényen például a fél falu összegyűlt a sziréna körül, és alig várták, hogy működésbe lépjen az eszköz.

Csokit, fagyit is ajánlottak neki a falubeliek, ha megengedi, hogy megnyomhassák a gombot a szirénán.

„Gucu” Kovács Zoltán nem riad vissza a szirénák nehézkes javításától.
Fotó: Mészáros János

Amint a mestertől megtudtuk, a biztonságos működéshez fontos, hogy negyedévente egyszer megszólaljon a berendezés.

– A megfelelő karbantartáshoz erre van szükség. Időről időre meg kell szólaltatni, akkor biztosan nem telepszik bele madár, vagy darázs – tudtuk meg tőle.

A Szirénadoktor hírneve időközben túlszárnyalta a megyét. Idén például tíz Hajdú-Bihar megyei szirénát is javított, nemrégiben pedig már Lengyelországból is érdeklődtek munkája iránt.

Érthető módon olcsóbb így a javítás, mintha új eszközt kellene a településeknek vásárolniuk, ráadásul szolgáltatása csaknem egyedülálló. Hiszen ahol ő megjelenik, ott hamarosan csődület támad, és a hangzavar is garantált...

Nehézkes a javításuk

A lakossági riasztó és tájékoztató eszközök karbantartása önkormányzati feladatnak számít, ezek ellenőrzését a katasztrófavédelem szakemberei végzik. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a szirénák túlnyomó többsége működőképes, a cél az, hogy mindegyik megszólaljon, ha szükség van rá.

Javításuk, éppen koruk miatt meglehetősen nehézkes, a modern eszközök viszont, amelyek beszéd továbbítására is alkalmasak, milliós tételt jelentenének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában