2018.11.14. 16:26
A szakmák világába kalauzolták el a diákokat Füreden
Középiskolák részvételével tartottak pályaorientációs napot november 13-án. A Bán Zsigmond Református Általános Iskola tornacsarnoka zsúfolásig telt pályaválasztás előtt álló diákokkal és pedagógusokkal.
Az idei Szakmák Világa pályaválasztási kiállítás a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal szervezésében jött létre.
– Immár huszonkettedik alkalommal szervezhetünk a megyében pályaorientációs napot. Láthatóan bővült a lehetőségek tárháza, jövőkép van azok előtt, akik szakmát tanulnak – fogalmazott köszöntőjében Dr. Berkó Attila megyei kormánymegbízott.
Örömét fejezte ki, hogy nemcsak a megyéből, hanem Debrecenből és Egerből is érkeztek iskolák. Köszönetet mondott a kiállító
oktatási intézményeknek, valamint a szervező Tiszafüredi Járási Hivatal munkatársainak.
A helyi középiskolák mellett Karcagról, Túrkevéről, Törökszentmiklósról, Kisújszállásról, Szolnokról, Debrecenből és Egerből is érkeztek. Népszerű volt a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium, valamint a Magyar Honvédség kiállítása. Utóbbi standnál egy szimulátor segítségével lehetett kipróbálni a repülést.
Szakmák Világa pályaorientációs nap Tiszafüreden