SZOLNOK

2018.11.28. 15:41

Egy hét múlva érkezik a Mikulásvonat a Kossuth térre

December ötödikén és hatodikán délután három órától Mikulásvonatra szállhatnak a legkisebbek a Kossuth téren.

Hartai Gergely

E napokon a reggeli és a délelőtti órákban a város üzemeltetésében lévő óvodákat is végigjárja a vonat. Szalay Ferenc polgármester a program sajtótájékoztatóján elmondta, a Coop és az önkormányzat közös eseménye mintegy kétezer gyermekhez jut el.

– A város életét meghatározó közösségi program ez, mely tizenkettedik alkalommal valósul meg Szolnokon. Újdonság az idén, hogy az összes óvodába eljut a kezdeményezés. Emellett a Hetényi Géza Kórház gyermekosztályán is látogatást tesz – mondta.

Fekete Tibor, a Coop Szolnok Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, rengeteg apró érdeklődőt várnak, hiszen a délutáni körjáratra már iskolások is felülhetnek a szüleikkel. A hagyománnyá vált Mikulásvonatot nemcsak a megyeszékhelyen, de Gyöngyösön is elindítják.

– Szeretnénk, ha a jövőben is folytathatnánk ezt a hagyományt. Ezt ugyanis az egyik legfontosabbnak tekintjük... – zárta szavait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában