Kanadába is eljutott a múzeumban őrzött, közel százéves szövőszék híre

– Jól emlékszem, amikor iskolába mentünk, és benéztünk az öreg mester ablakán, egy ősz hajú, szemüveges bácsit pillantottunk meg. A szövőszéke mellett serénykedett… – mutatott az ódon eszközre Györe Tibor.

A helyi múzeum munkatársa elmondta, Tóth Károly szerkezetét régóta nagy becsben tartja az intézmény. Annál is inkább, mivel nem mindennapi darabról van szó.

– Csaknem százesztendős ez az eszköz, amely ráadásul mindenfajta vas elemet is nélkülöz. Hiszen megépítésekor kizárólag faelemeket használtak fel hozzá – taglalta a tárlatvezető.

Mint megtudtuk tőle, amikor az idős takács egészsége megromlott, a múzeumnak ajánlotta fel a szerkezetet. Azóta persze számos környékbeli tekinthette már meg a „széket”. Mi több, egy napon igencsak távoli vendégek kopogtattak az intézmény ajtaján.

– Úgy tíz éve történhetett, hogy a takács unokái hazalátogattak Kanadából. A múzeumba lépve, mindjárt azt kérdezték, megvan-e még a dédapjuk munkaeszköze. Ezután leírták, hogy néz ki. S mivel úgy tűnt, mindent tudnak róla, felkísértem őket az emeletre… – mosolyodott el a szakember.

– Mondanom sem kell, az eszközt látva, könnyek közt emlékeztek vissza dédapjukra és a szőttes remekekre. Rendkívül megható élmény volt – számolt be Györe Tibor. Aki azt is elárulta, mitől olyan különleges a múzeumi darab.

– Tudni kell, hogy a mai, csomózott szőnyegek előtt majdnem minden háztartásban rongyszőnyegek voltak divatban. Hát effélék készültek ezen is! Utóbbiak egyébként úgy, hogy az elhasznált ruhaneműket csíkokra vágták az asszonyok.

– Ezután adták át őket a takácsoknak. A mesterember ezután tudta csak megmondani, milyen hosszú szőnyeg készülhet az anyagokból – taglalta.

Hogy hány száz, vagy éppen ezer míves szőnyeg születhetett egykor az évszázados szövőszéken, azt ma már senki sem tudja. Az azonban biztos, minőségi szőttesek hagyták el az abonyi mester műhelyét. Györe Tibor szerint ugyanis a szakember szigorúan ügyelt arra, hogy miféle munkát ad ki kezei közül.

– A felvetőszálak minőségére különösen nagy hangsúlyt fektettek akkoriban. Ha pedig ezek minősége gyenge volt, ám azokból mégis rongyszőnyeg készült, akkor egy mosással vagy kirázással tönkre is mehetett az egész. Kárhozatra ítélt szőnyeg így aligha született a régi eszközön – összegezte szavait a múzeum munkatársa.