TISZAFÖLDVÁR

2018.11.10. 19:42

Rajzolt péniszekkel és horogkereszttel gyalázták meg a templomot

Horogkereszteket, férfi nemi szerveket és „Hittler kapuja” feliratot rajzoltak krétával az Ószőlői Templom ajtajára még október legvégén. Muzsik Tamás lelkész feljelentést tett az ügyben, ugyanakkor egy nagyon eredeti nyílt levélben is üzent az elkövetőnek.

Joó Zsuzsa

Sajátos rajzok és feliratok az ajtón...

Forrás: Beküldött fotó

Ahogy fogalmazott Muzsik Tamás lelkész a közösségi oldalán: „kellemes” ajándékkal lepte meg valaki október 31-én a tiszaföldvár-ószőlői gyülekezetet. A templom kapujára ugyanis horogkereszteket, férfi nemi szerveket és „Hittler kapuja” feliratot pingált.

Függetlenül attól, hogy ez gyerekes csínynek tűnik, a lelkipásztor nem tudta tolerálni a tettet, így feljelentést tett.

– A rendőrség kint volt most hétfőn. Persze, nem tartogattuk idáig a kapun a feliratokat, rajzokat, hanem fotót készítettünk róla, majd lemostuk. A rendőrök jegyzőkönyvet vettek fel. Túl sok jóval nem kecsegtettek a tettes megtalálását illetően – mondja a lelkipásztor, hozzátéve, sajnos, még a környéken sincsen térfigyelő kamera, nemhogy a templomnál.

– A krétás rajzolásból és a „hozzáértő” feliratokból úgy sejthető, gyerekek voltak az elkövetők. Velük szemben talán elnézőbbek is lehetnénk, de mégsem lehetünk azok. Attól tartok, ha úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, megismétlődik az eset. Azzal, hogy feljelentést tettem, a leendő elkövetőket szeretném figyelmeztetni: tettüknek jogkövetkezménye lehet!

Sajátos rajzok és feliratok az ajtón...
Fotó: Beküldött fotó

– Sajnos nem éreztem, hogy túl sok reakció érkezett volna az esettel kapcsolatban. Igen kevesen mondták, hogy helytelenítik a firkálást. Ezer térfigyelő kamera sem fog megoldani egy olyan problémát, ami nem fontos az embereknek.

– Pedig ha egy közösség egy tettet nem reagál le, mondván, ez nem az ő problémája, még nem jelenti azt, hogy vele nem fog megtörténni.

Muzsik Tamás ugyanakkor nyílt, eredeti humorú levélben is üzent a tettes(ek)nek.

„Nem kenyerem, hogy ilyen stílusban írogassak bárkinek, most mégis megtettem. Azt hiszem, a fiatalokat (ha egyáltalán fiatal volt az elkövető) a humoron keresztül lehet megfogni. Íme: „Kedves Ismeretlen! Édesanyád nem tanított meg tisztelni mások hitét és a templomot, ezen meg se lepődöm. De hogy leírod a Hitlert két t-vel, hogy egy horogkeresztet se tudsz rendesen lerajzolni – na, ettől azért nem nőttél a szememben nagyot, hiába vagy tökös srác, aki éjjel templomokat gyaláz. Ami a férfi nemi szerveket illeti, erről csak annyit, sajnálom azt, aki modellként szolgált – ilyen méretekkel nem kéne dicsekedni. Neked és a cimboráidnak is üzenem, vasárnap reggel 9-re gyere máskor, akkor mi is ott vagyunk, akkor legyél bátor ember!”

A Tiszaföldvári rendőrőrs mindeközben azt vizsgálja, történt-e bármiféle jogsértés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában