SZOLNOK MEGYE

2018.11.23. 07:00

Rémisztően sok a túlsúlyos gyermek

Riasztó adatokat ­közölt nemrég az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-­egészségügyi Intézet és a Magyar Diákport Szövetség. Kutatásaik szerint ­ugyanis minden negyedik magyar gyermek túlsúlyos, ez mintegy húszezer fiatalt jelent. A legrosszabb a helyzet az Észak-Alföld régióban, ahol nemcsak az elhízás, hanem az alultápláltság is jelen van. Utóbbi oka azonban nem csak a szó szerinti éhezés, hanem az üres kalóriabevitel is lehet.

Munkatársainktól

Forrás: Shutterstock

– A szülői példa a legmeghatározóbb a gyermekkori túlsúly tekintetében – vélekednek az általunk megkérdezett szakemberek.

– „Kövér családnak kövér a gyermeke.” Ez mindig is így volt, és amíg az emberek gondolkodásmódja meg nem változik, ez mindig is így lesz – vélekedik dr. Kiss László gyermekorvos.

– A körzetemben is emelkedik a túlsúlyos gyermekek száma, ez már egészen ­pici korban tapasztalható. Azt gondolom, hogy ennek a legritkább esetben van egészségügyi oka, a válasz inkább a szülői mintában keresendő. A gyermek ugyanis azt eszi, amit a szülei. Borzasztó nehéz elvárni, hogy a családban míg az apuka ropogtatja a csipszet, a gyermek meg mellette ropogtasson zöldséget. Mire a gyerek eléri a négy-öt éves kort, az alapvető mintákat már megkapta.

A szolnoki Hetényi ­Géza Kórház gyermekosztályának vezetője szerint az elhízás okai már egészen csecsemőkorra is visszavezethetőek.

– Sajnos mára divattá vált, hogy az anyukák szinte azonnal tápszerre váltanak. Ennek számos oka lehet, de általában nem mindig a szükségesség. Ezzel egy hamis biztonságérzet alakul ki, vagyis hogy a csecsemője nem fog éhezni, és a mennyiséget sokszor túlzásba is szokták vinni. Ezért találkozunk már túlsúllyal küzdő néhány hónapos kisbabákkal is – mondja dr. Retkes Tamás főorvos.

Hozzáteszi, később, két-három évesen már jönnek a csipszek és a kalóriadús üdítők, amelyek felesleges, üres kalóriákat jelentenek.

– Ez az egyik oka az elhízásnak, a másik pedig a mozgáshiány. Ráadásul akinek még hajlama is van a családban, annál kialakulhat a kettes típusú cukorbetegség. Tömegével még nem látjuk a megjelenését, de a korábbi évtizedekhez képest sokkal több kettes típusú cukorbetegséggel küzdő serdülővel találkozunk – figyelmeztet a főorvos.

A Jászapáti Praxisközösség többletszolgáltatásiban a lakosok táplálkozási szakember segítségét is kérhetik. Ilyen Bakos Judit dietetikus is, aki elmondta, a gyermekkori elhízással küzdőket hozzá csak gyermekorvos vagy a védőnő küldheti. Ez elő is fordul, az viszont ritkábban, hogy maga a szülő szeretné, hogy fogyjon a gyermeke. Az elhízás olyannyira jelen van a kicsiknél, hogy már kétéves apróságot is vittek hozzá.

Mennyiségi és minőségi alultápláltság is előfordul

Az alultápláltság oka nem csak a szó szerinti éhezés lehet – tudtuk meg dr. Retkes Tamástól, a Hetényi Géza kórház gyermekosztályának vezetőjétől.

– A valódi éhezés, vagyis hogy egyáltalán nem jut a megfelelő napi kalóriához a gyerek, az szülői nemtörődömség jele. Ez ritka eset. Olyan családoknál fordul elő, ahol a szülő szociális, de inkább mentális gondokkal küzd. Amikor észleljük ezt a nagyon súlyos állapot, melynek jelei a lesoványodás, a vérszegénység, a csökkent mozgás és a bágyadtság, azonnal értesítjük a gyermekvédelmi szolgálatot, akik kiemelik a családból. Van egy másfajta alultápláltság is, hogy a nem megfelelő ételt eszi a gyerek, és hiába túlsúlyos, mivel üres kalóriákat fogyaszt, nem jut hozzá a megfelelő tápanyagokhoz. Ilyenkor úgymond ugyanúgy éhezik a szervezet. Ez legtöbbször vérszegénységben nyilvánul meg, melyet vasterápiával lehet pótolni – tette hozzá a főorvos.

Borítókép: illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában