2018.12.20. 18:41
Egy kitelepített tábornok emléke a városban
2013-óta jókora fekete kőtáblát láthatnak az egykori ferences kolostor kőkerítésén az arra járók. Testvérpár, két magyar királyi honvéd tábornok nevét őrzi a Vitézi Rend aranycímerével ékes kőlap.
A Szotyori-emléktábla a kolostor kőfalán
Fotó: Mészáros János
Amint azt v. Szerencsés Sándor szolnoki székkapitány elmondta, a két erdélyi katona emléke nem véletlenül került városunkba. Szotyori Nagy Áron vezérőrnagyot a háború után, Budapestről telepítették ki Tiszaföldvárra.
Ott betegedett meg, s 1962-ben a szolnoki kórházban hunyt el. Testét a megyeszékhelyen helyezték örök nyugalomra. Ikertestvére, Szotyori Nagy Gyula altábornagy 1945-ben Budapesten hunyt el a főváros ostroma idején, hamvait a Farkasréti temető egyik kolumbáriuma őrzi.
Összefonódó katonai pályájuk miatt döntött úgy a Vitézi Rend, hogy egymástól távol eső sírjuk ellenére együtt emlékezzen rájuk az utókor. A katonáskodás mindig hagyományos hivatása volt a székelyeknek, így az első világháború után újjászervezett honvédségben is szép számmal képviseltették magukat.
A két Sepsibesenyőn született Szotyori testvér, egy ágasbogas família tagjaként már a szülői házban is kemény hazafias nevelést kapott református lelkész édesapjuktól. A Mikó kollégiumban letett érettségit követően együtt kerültek tiszti iskolába is, a nagyhírű Ludovika Akadémián avatták őket hadnaggyá.
A Monarchia hadseregében indult katonai pályafutásuk az első világháború és a Székely Hadosztály harcai után a honvédségben teljesedett ki a tábornoki ranggal. Szolnoki emléktáblájuk a tér másik nevezetessége, a templommal szemben álló egykori patikaépület is emlékeztet bennünket egy történelmi korra.
Arra, amikor jobb sorsra érdemes embereket mondvacsinált ürügyekkel telepítettek ki otthonukból az ország különböző, számukra idegen településeire. Amint azt Berta Ferenc, a Damjanich Múzeum munkatársaként patikatörténeti munkájában is megírta, az a ház is sokáig volt számos kitelepített ember és családja kényszer szülte otthona a múlt század sötét éveiben.