TÚRKEVE

2018.12.12. 09:30

Remekeltek a tornászbajnokságon a kevi lányok

Ismét kiemelkedő eredménnyel zárták a kevi tornászlányok a versenyszezont. Ez évben is a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban zajlott az első osztályú országos haladó, serdülő korosztály tornászbajnokságának mind a négy fordulója.

Szilvási Zsuzsa

Izgalmasnak ígérkezett a megméretés, hisz a Kaszap Nagy István Református DSE tornászainak felkészülését nem lehet összehasonlítani a sportiskolai rendszerben edző ellenfelek körülményeivel. A túrkevei sportolók egyhetes szünet kivételével tornázták végig a teljes felkészülési és versenyszezont, de megérte, hisz a lányok magasan a mezőny élén állnak gerendán a korosztályukban.

Rendkívül kitartóan dolgoztak a fiatalok – mondta edzőjük, Nagy Ibolya.

– Szertornáról lévén szó, naponta minimum három órát kell edzéssel eltölteni ehhez a minőséghez, ebben a korosztályban. Így a sportolók mellett a szülők dicsőségét sem lehet elvitatni.

Csíki Zsófia bajnoki címet szerzett gerendán, egyéni összetettben hatodik helyen végzett, míg Lukácsi Tímea szintén gerendán remekelt, ő hetedik lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában