Egy humánusabb felvételi módszerrel talán kevesebb stressz érné a gyerekeket

Az én időmben a jegyek alapján vagy felvettek, vagy nem. A stressz csak addig tartott, míg a gimnázium értesítő levelét kibontottam. Tizennégy évesen.

Most a közel százezer próbálkozóból több ezer a tíz és tizenkét éves kisgyerek. Ők és szüleik ülik végig gyomorideggel a kétszer negyvenöt percet az írásbelin és azokat az órákat, míg majd a szóbelin sorra kerülnek.

Normális ez? Szerintem egyáltalán nem.

Nem kell ahhoz gyermekpszichiáter véleménye, nem kell ahhoz pedagógiai pszichológiát tanulni, hogy a fenti sommás vélemény megfogalmazódjon a többségben. Elég szülőnek lenni. Elég látni az éveken át tartó tortúrát a különórákkal, az eltúlzott mennyiségű tananyaggal, az egész családot rángató, lehetetlen időbeosztással.

Mindez az írásbeli felvételiben tetőzik. Másfél órányi feladatsor és akár egy életre kiható döntés.

Értem én, hogy valahogy dönteni kell. Értem én, hogy az elit középiskolák válogatnak a kitűnők között is. Valahogyan mégis ki kellene találni egy humánusabb, a gyermekek képességeinek, lelki érettségének megfelelő módszert. Mert az a modern orvostudomány eredményeiből ismert már, hogy a stressz káros, a folyamatos stressz pedig ölni képes.

És ne feledjük, kisgyerekekről beszélünk, akik többségének ez nagy teher. Pedig örök pedagógiai igazság, hogy a gyerek nem kicsinyített felnőtt.

Vekerdy Tamást idézném: „Ki mondta, hogy a jó tanuló a tehetséges ember? Épp ellenkezőleg: a tehetséges és kreatív ember deviáns, egyenetlenül fejlődik, és utálja, amihez nincs kedve. El vagyunk tájolva, amikor a gyerekeinket a jó tanulásra űzzük.”

Ezt olvasva büszke is vagyok, hogy a gimiben megbuktam oroszból és hogy matekból sosem voltam jobb hármasnál. Az intők pedig egyenesen zsenialitásom bizonyítékai.

Csak a fiam meg ne tudja! Holnap ő is felvételit ír.