beruházás

2019.01.09. 10:30

Módosul a tervezett mezőtúri sportpark helyszíne

Régóta tervezett sportpark épülhet hamarosan a városban egy pályázat keretében.

Szilvási Zsuzsa

Az eredetileg tervezett helyszín azonban mégsem alkalmas erre a célra, így végül az önkormányzat képviselő-testülete úgy döntött, új helyet választ a létesítménynek.

A Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program keretében a Nemzeti Sportközpontok építteti meg a parkot. A beruházás keretében egy százötven négyzetméter alapterületű, gumiburkolatú, minimum tizenöt eszköz telepítését lehetővé tevő sportpark készül.

 

Ezt előzetesen az Erkel Ferenc utcára tervezték, ám az egyeztetés során a gázszolgáltató nem járult hozzá a kivitelezéshez. A meglévő gázelosztó vezeték kiváltására kötelezte az önkormányzatot. Ennek becsült költsége mintegy négymillió forint lett volna.

Ezt követően merült fel olyan helyszín keresése, amely a közműveket nem érinti. Végül az Ifjúsági lakótelep 13-as épülete melletti területre esett a választás. A képviselő-testület ezt követően egyhangúlag úgy döntött, hogy ezen a helyszínen épüljön meg a sportpark.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában