szolnok

2019.01.25. 14:45

Program keretében hangolják össze az árvízvédelmet

A Duna vízgyűjtőjén található országok árvízvédelmi összehangolását célzó uniós program mintegy fél évvel ezelőtt, tavaly nyáron indult.

Molnár-Révész Erika

Ennek legelső, hivatalos magyarországi találkozóját a megyeszékhelyen tartották meg szerdán délelőtt, a Kötivízig szakaszmérnökségén.

– Két évtizeddel ezelőtt még azon is ment a szakmai vita, hogy a hullámterek­nek milyen szerepe van az árvízlevezetésben, az árvízi kockázatban. Azóta ezen már túl vagyunk. Most azokat a megoldásokat kell megtalálni, amelyek nem csak egy adott területen, hanem az egész Duna-völgyében alkalmazhatóak, ráadásul többletértéket biztosítanak, hiszen az árvízi biztonság mellett a természet védelmére, az ökológiai egyensúlyra is nagy hangsúlyt fektetnek – mondta a találkozón Lovas Attila, a Kötivízig igazgatója.

Az elmúlt évek nagyobb árhullámai rávilágítottak arra, hogy beavatkozások szükségesek ahhoz, hogy a későbbiekben egy nagyobb árhullámot kezelni tudjunk, mondta dr. Právecz Tamás, a Kötivízig árvízvédelmi és folyógazdálkodási osztályának munkatársa.

– Különböző ilyen beavatkozásokat tervezünk, modellezünk. Szolnoktól északra kijelöltünk egy mintaterületet, megvizsgálunk különböző beavatkozási lehetőségeket, melyekről az érdekelt országok és szervezetek véleményét is megkérdezzük.

– A mostani töltéseink kiépítettsége a jelenlegi érvényes mértékadó árvízszint alatt van, gyakorlatilag a két töltés közötti területen romlott a vízvezető képesség, mert időközben feltöltődött a hullámtér. Például ezen kell javítani ahhoz, hogy kevesebb probléma legyen egy árhullám idején – mutatott rá a vízügyi szakember.

A nemzetközi program majd 2020 őszén zárul. Ekkorra készülnek el a tapasztalatokat, megoldási javaslatokat összefoglaló dokumentumok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában