SZOLNOK

2019.02.02. 09:38

Stratégiai megállapodást kötött Szolnok a Debreceni Egyetemmel

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a Debreceni Egyetem és Szolnok önkormányzatának nevében Szilvássy Zoltán rektor, valamint Szalay Ferenc polgármester.

Molnár-Révész Erika

Szalay Ferenc (balra) és Szilvássy Zoltán átadták egymásnak az egyezményeket

Fotó: Beküldött fotó

Az együttműködés célja a térség gazdaságfejlesztésének támogatása, kiemelten az oktatás és innováció területén. A Debreceni Egyetem és Szolnok között 2018 nyarán indultak tárgyalások a város gazdaságfejlesztéséről, valamint a rendelkezésre álló állami infrastruktúra jobb kihasználtságának lehetőségeiről.

Szalay Ferenc (balra) és Szilvássy Zoltán átadták egymásnak az egyezményeket
Fotó: Beküldött fotó

Az egyeztetések apropóját az adta, hogy a Debreceni Egyetem a műszaki és innovációs törekvéseihez a BMW történetének legmeghatározóbb fejlesztőmérnökét, a szolnoki születésű Anisits Ferencet kérte fel.

– Nagy öröm, hogy az egyetemen keresztül bekapcsolódhatunk Kelet-Magyarország gazdaságfejlesztésébe – mondta Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere.

– Ehhez nélkülözhetetlen a Debreceni Egyetem, amely tudásbázisával a térség innovációs ökoszisztémájának hajtómotorja lesz. A következő hónapok feladata lesz kidolgozni, hogy a szolnoki felsőoktatás, illetve a város vasútgépészeti tradíciója miként tud hasznos részévé válni a debreceni felsőoktatásnak és a régió iparfejlesztésének.

– A célunk, hogy Szolnok is részesüljön a BMW által biztosított pozitív lehetőségekből. – A szolnoki kar jelenleg a kecskeméti Neumann János Egyetem része. Ezen intézmény véleményére és a fenntartó jóváhagyására várunk azzal kapcsolatban, hogy a szolnoki gazdálkodási kar a Debreceni Egyetem campusaként folytathassa a munkát a következő tanévtől – mondta Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora.

Az egyetemi vezető bízik benne, hogy a tervezett integráció – melyet a debreceni intézmény szenátusa a közelmúltban egyébként már támogatásáról biztosított – a lehetőségek bővülését hozza a Debreceni Egyetem, a szolnoki felsőoktatás és az észak-alföldi régió számára egyaránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában