JÁSZKARAJENŐ

2019.03.01. 09:27

Néhány órára hazatérnek Jászkarajenő Árpád-kori kincsei

Nem mindennapi leleteknek ad otthont jövő szombaton a falu művelődési központja.

Hartai Gergely

Március 9-én délután ugyanis pár órára visszatérnek a község Árpád-kori kincsei. Ekkor egy-egy előadás keretében be is mutatják azokat a nagyközönségnek. Megtudtuk, hogy a ritka emlékek közt pénzérmék, valamint különféle aranyékszerek is vannak.

– Ezeket a kincseket még évekkel ezelőtt Jászkarajenő külterületén találták meg. Méghozzá a falu felsőkarai részén – részletezte hírportálunknak a Karai Örömút Egyesület vezetője.

Budai Sándor elmondta, a leletanyag érdekessége, hogy valószínűsíthetően a tatárok elől rejtették el a tárgyakat. Végül aztán a kincsek nyolcszáz évig érintetlenek maradtak az utókor számára.

Az egyesületi elnök hozzátette, az egyedülálló ritkaságokat korábban a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum munkatársai elemezték. Az érmék kora pedig az 1147-től 1241-ig terjedő időszakot öleli fel. A leletanyag része egyébként egy viszonylag jó állapotban megmaradt gránátköves gyűrű és egy korabeli pohár is.

Keresztútra is készülnek

A régészeti esemény mellett hagyománnyá vált keresztjárására is készül az egyesület.

– Csupán annyiban tér el a program a tavalyitól, hogy ezúttal a madarak és fák napjához kötjük azt – jelentette be a napokban Budai Sándor. Majd hangsúlyozta, a májusi hagyományőrző esemény fő gondolata továbbra is változatlan marad. Azaz, a falu útszéli keresztjeit végigjárva elevenítik fel azok történetét a település lakóival.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában