SZOLNOK

2019.03.30. 09:15

Szakkollégium címet kapott a Szolnok Városi Kollégium

Különleges elismerést vehetett át a Szolnok Városi Kollégium a minap. A Szakkollégium címet korábban még csak egyszer adták át, Debrecenben.

Sz. L. L.

Fotó: Mészáros János

Brahmi Ilona intézményvezető hírportálunkak elmondta, a címre pályázat útján lehetett jelentkezni, ennek alapját a 2000 óta sikeresen működő Arany János Tehetséggondozó, valamint egy erre a célra írt Pedagógiai Program adta.

Az elismerés persze feladatokkal is jár. Az említett tanári munkaterv betartása mellett a diákok igényei­vel kiegészülve szükséges kialakítani egy rendszert, amely a gyermekek számára foglalkozássorozatok biztosításával teszi lehetővé a bennük rejlő értékek felszínre hozását, megélését, kollégiumi környezetben.

Pánczél János, a Klebelsberg Központ Közművelődési Főosztály vezetője adta át a díjat Brahmi Ilona intézményvezetőnek (jobbra).
Fotó: Mészáros János

A tanulókkal egyeztetve a diákönkormányzat megfogalmazta azokat a kéréseket, amelyek a közös munka kiindulópontjait jelentik. Az átadóünnepségen a változatos vers-, ének-zenei, valamint táncbemutatók mellett a tanulók ezeket is a résztvevők elé tárták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában