Ezen a napon

2019.04.28. 09:00

Ez történt a megyében az elmúlt 5 évben április 28-án

Ezen a héten is felidézzük, mi történt egy adott napon az elmúlt években. Íme, április 28-i összeállításunk. Minden évből egy hír.

Szoljon.hu

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

2018. 04. 28.

Kizárólag a hét egyetlen napján égethetnek zöldhulladékot a tetétleniek

A nyárias idő érkezésével több településen is megkezdték a lakók tájékoztatását a tűzgyújtási feltételekről.

– Idén tavasszal mi is ­kiosztottuk a tüzelési időre­ vonatkozó szórólapjainkat. Így próbáljuk emlékeztetni­ a ­lakosságot, mikor lehet­ ­tüzet gyújtani­ – magyarázta Pásztor­ ­Imre.

Kőröstetétlen polgármestere kiemelte­, évek óta nem változott a község tűzgyújtási szabályzata, így ­továbbra is kizárólag a szerdai napokon égethetik el a helyiek a kültéri gazdálkodásból származó növényi hulladékot.

Azt nem lehet megtenni egy kistelepülésen, hogy egyáltalán nem biztosítunk lehetőséget a zöldhulladék elégetésére. Ezeket az időszakokat azonban szabályozni kell.

– Meglehetősen kellemetlen tud lenni például, ha teregetés után füstös ruhákkal szembesülünk… – mutatott rá.

Megjegyezte, időre volt szükség, hogy mindenki hoz­zá­szokjon a szerdai időponthoz. Kőröstetétlenen azonban nem jellemzők a rendkívüli ­esetek. Az olyan kirívó cselekmények, mint amilyen a szemétégetés is, aligha fordul már elő.

2017. 04. 28.

Újra átadták a Jani bácsival együtt elsodródott kompot

A hajdúsági kisváros nagy ünneppel fogadta a Kötivízig hatfős küldöttségét a minap a februári jeges áradatban elragadt, ismét forgalomba állított komp átadásán.

Lovas Attila, a Kötivízig igazgatója az ünnepségen felidézte, hogy februárban közel 40 éve nem tapasztalt jeges ár alakult ki a Tiszán. A folyó teljes hazai szakaszán 6 millió köbméter jég vonult le, miközben a Tisza-tóban 20 millió köbméternyi jeget vissza kellett tartani.

– A Tisza elvette, visszaadta, a Kötivízig pedig segített, hogy visszajuttassuk – fogalmazott Lovas Attila.

A folytatásért kattintson ide.

 

2016. 04. 28.

Hihetetlen sikereket ér el a fiatal rákkutató

Újabb rangos elismerést vehetett át a napokban Horváth József karcagi születésű fiatal tudós, a Debreceni Egyetem kutatóbiológusa. A cigány származású fiatalembert ezúttal hétköznapi hősként díjazták. „Fantasztikus érzés és hatalmas felelősség is példaképnek lenni” – mondja Józsi, akivel az elismerése átvétele után beszéltünk.

A teljes beszélgetést itt olvashatják el.

 

2015. 04. 28.

REPtár – lerakták a különleges múzeum alapkövét

Kedden szó szerint sínre került a REPtár. Az új, interaktív repülőmúzeum ugyanis az egykori, ószolnoki vasúti pályaudvarnál épül meg, az Indóháznál.

Elgördült tehát az utolsó akadály is a projekt indításának útjából, így hamarosan új turisztikai látványossággal gazdagodik a megyeszékhely. Április 28-án, ünnepélyes keretek között, a honvédelmi miniszter, a MÁV és a honvédség vezérkarának, illetve a megye és a város vezetőinek részvételével elhelyezték a Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum alapkövét Szolnok történelmének egyik legértékesebb emlékhelyén, az Indóház területén.

Részletekért kattintson ide.

 

2014. 04. 28.

Több az álláshely a megyében, de kevés, ami megfelelő

Az egyik legnagyobb, országos internetes állásportál adatai szerint tíz százalékkal több álláshirdetést adtak fel Jász-Nagykun-Szolnok megyében, mint azt az elmúlt évben tették. De vajon milyen folyamatokról árulkodnak ezek az adatok?

A 2013-ban tapasztalt növekedés az online álláshirdetések piacán: az első negyedévben 40 százalékkal több pozíciót hirdettek meg a cégek, mint tavaly ilyenkor. Ezzel szemben Jász-Nagykun-Szolnok megyében csak 10 százalékkal nőtt az új álláshirdetések száma – tette közzé eredményeit a Profession.hu.

Ha kíváncsi további adatokra, itt elolvashatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában