SZOLNOK

2019.05.28. 19:49

Az Új Néplap pályázatának nyertes meséjét dolgozta fel a zenekar

Csillogó harsonákat tartó zenészek és még csillogóbb tekintetű gyermekek gyülekeznek hétfő reggel a szolnoki Kodály Zoltán Általános Iskola Bartók termében.

Molnár-Révész Erika

A hét mágikus hangjegy című mese megzenésített változatát adják elő a Szolnoki Szimfonikusok a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskolában.

Fotó: Mészáros János

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar négytagú harsonaegyüttesét zongorán kísérik. Az iskolásokkal közös együtt éneklés után a narrátor, Péli Ildikó belekezd a mesébe, amely Barnabásról, a szivárványszínű mozdony kalandjairól szól, úgy, hogy a meserészeket annak hangulatához illő zenei betétek követik.

A kis mozdony nagyon szerette volna, hogy kürtje végre tisztán, csengő hangon szólaljon meg. Végül sok kaland és jótétemény után elnyeri méltó jutalmát, mégpedig a hét mágikus hangjegy segítségével, és ezzel teljesül régi álma.

Ezt a kedves történetet éppen tíz évvel ezelőtt írta a jászberényi Kormos Norbert, akkor még középiskolásként. Ő is jelentkezett az Új Néplap által 2009-ben meghirdetett meseíró pályázatra. Nyert.

„Az önfeláldozás. Ez volt a fő mondanivalója ennek a mesének”

– emlékszik vissza Norbert, aki már 24 éves fiatalember.

– Meglepett, de nagyon örülök neki, hogy a Szolnoki Szimfonikus Zenekar feldolgozta ezt a mesét. Amikor meghirdették, azonnal jelentkeztem az Új Néplap pályázatára, jó lehetőségnek tartottam – teszi hozzá.

Bár a meseírást nem hagyta abba, turisztikai szakembernek készül. Büszke arra, hogy az Új Néplap 2009-ben kiadott nagy mesekönyvének az ő munkája adta a címét. A hét mágikus hangjegy című kötet az akkor legjobbnak ítélt 62 történetet tartalmazza.

– Otthon nekem is megvan ez a meséskönyv, már a cím is figyelemfelkeltő nekünk, zenészeknek, hiszen a hangjegyekről szól, vagyis a skála hangjait vetíti elő. Emellett a lelkisége is nagyon szép a címadó mesének, hiszen különböző állomásokon, az élet viharaiban a kis mozdony másokon segít – mondja Péli Ildikó, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar pályázati projektmenedzsere.

A hét mágikus hangjegy című mese megzenésített változatát adják elő a Szolnoki Szimfonikusok a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskolában.
Fotó: Mészáros János

Kormos Norbert meséjét összesen tizenhárom helyszínen adja elő a Szolnoki Szimfonikus Zenekar részeként működő Szimfonik Harsonaegyüttes, a Kodály Zoltán Általános Iskola volt a hetedik állomás.

A különböző ritmusokat is megismerik

– A legfontosabb, hogy a gyerekek élő zenét hallgatnak és testközelből láthatják a fúvós hangszereket, hogy melyek azok, amelyek mélyebb vagy éppen magasabb hangon szólalnak meg. A különböző ritmusokat is megismerik, emellett a zenék hangulati kifejezőerejét is azáltal, hogy egyes mesejelenetekhez milyen jellegű, karakterű zenét válogattunk – mondja A hét mágikus hangjegy című előadás pozitív hatásairól Péli Ildikó, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar pályázati projektmenedzsere.

– Ezenkívül játékos formában megismerkedhetnek a zenei ABC-vel. Mindeközben nem csak élő zenét, de élő mesét is hallgatnak, melyet nem kísérnek képek, mindent a saját képzeletükben kell megjeleníteniük, ami nagyon fontos. Ráadásul Kormos Norbert meséje amellett, hogy erkölcsi nevelést is hordoz a kis mozdony jótettei miatt, még aktualitásokat is tartogat. Például a nyár veszélyeire is felhívja a figyelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában