HELYTÖRTÉNET

2019.05.29. 11:00

Gettler Izidor bankár építészeti hagyatéka – II. rész

Gettler Izidor bankárnak még egy háza állt a Gorove és Magyar utca sarkán. Az időközben lebontott épület a jelenlegi lottózó elődjének is tekinthető, mert bejárata fölött „A magy. kir. osztálysorsjáték főelárusító helye” felirat is hirdette tevékenységét.

Szathmáry István

A Gettler bankház képe egy korabeli reklámról.

Fotó: Bojtos Gábor közlése

A neobarokk földszintes épületet az itt álló, úgynevezett Halmi féle házból 1926-ban alakította ki Gettler Izidor bankár. (Az első részről ide kattintva olvashat.) A munkálatok terveit neves budapesti építész, Komor Marcell készítette.

Az épület Gorove utcai frontján egy üzlethelyiség is volt, amely azonos lehet azzal a kiállítótérrel, melyet Bojtos Gábor főlevéltáros közlése szerint a bankár bocsátott a Művésztelep alkotóinak rendelkezésére.

Szintén a Gorove utcai frontra, valamint a Magyar utcára nyílt a fiával, dr. Gettler Pál banktisztviselővel közösen vezetett bank, az ügyfélpulttal és pénztárfülkével. A Magyar utcai oldalon még egy úgynevezett visszatároló szoba és egy kamra is volt.

A banképületen ívelt tetejű kettős osztású ablakok, illetve kirakatok néztek az utcára, fölöttük mindkét oldalon vízszintes párkányokkal határolt nagy méretű felirat tudatta, hogy ez a „Gettler Bank és Váltóüzlet”.

A sarkon volt a bankhelyiségbe vezető bejárat, fölötte az angyalos országcímerrel és a már idézett sorsjegyhirdetéssel. Az épület történetéhez tartozik, hogy az 1877-ben Törökszentmiklóson született és Mezőtúron tanult Gettler Izidor testvérével ellentétben, feleségével együtt túlélte a vészkorszakot.

A Gettler bankház képe egy korabeli reklámról.
Forrás: Bojtos Gábor közlése

A megyei levéltárban őrzött iratok tanúsága szerint 1945-ben újrakezdte bankári tevékenységét, amihez visszaigényelte a közben a kisgazdapártnak kiutalt épületet. Azt Bojtos Gábor adatai alapján tudjuk, hogy a bankár 1949-ben, felesége, Englander Paula 1957-ben hunyt el Budapesten. Mindketten a Kozma utcai temetőben nyugszanak. A ház további sorsáról iratanyaga nem tartalmaz további információt.

Szintén Bojtos Gábortól kaptuk a Kis Újság 1928. november 25-i cikkét, amiben egy, a bankárról szóló, akár humorosnak tekinthető történet áll. Gettler Izidort közismerten óvatos üzletember létére tudta becsapni egy gazdálkodóként bemutatkozó Herceg István nevű szélhámos.

Az illető vételi ajánlatot tett a több ingatlannal rendelkező pénzember Víg vendéglőstől vásárolt Hunyadi utcai házára, s mivel sokat kínált érte, Gettler örömmel belement az üzletbe. A vevő még a vételár kifizetése előtt kitette a lakót a házból, végül minden mozdíthatót eladva köddé vált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában