RÁKÓCZIFALVA

2019.05.26. 15:30

Javában érik megyénk földjein a szamóca

Javában szedik már a szabadföldi ízes piros gyümölcsöt, a szamócát. Az esős idő sokszor megnehezíti a munkát, hiszen nem könnyű a saras földet taposva gyűjtögetni az ízes piros szemeket. A lehulló esőcseppek pedig felverik a sarat a szamócára, ez pedig kedvez a betegségek terjedésének, valamint a gyümölcs is könnyen megrohadhat, ami veszteség a termelőnek. Szerencsére léteznek jó megoldások.

Kovács Berta

Fotó: Mészáros János

Pozderka László fél hektáron termeszt földiepret Rákóczifalva határában. Clery és a Joly fajtákkal foglalkozik. Szamócaföldjén ideális megoldást alkalmaz : fekete fóliával takart bakhátas művelést folytat, a sorok közét pedig szalmával szórta be.

– A bakhát kialakítása azért fontos, mert abban a gyökerek jobban tudnak fejlődni, egészségesebb lesz a növény. A fóliás takarás megvéd attól, hogy az esőcseppek ne verődjön vissza a növényre, illetve a gyomosodást is gátolja. A sorok között pedig azért szalmázok, hogy még az onnan visszaverődő csapadék által se kerüljön szennyeződés a növényre.

– És az se elhanyagolható szempont, hogy így mindig száraz felületen állva tudunk dolgozni – mutatott rá az őstermelő, aki ültetvényének vízellátására is nagy gondot fordít, csepegtető öntözési technológiát alkalmaz.

Bár most meglehetősen csapadékos volt az az időjárás, így is folyamatosan kell öntöznie, hiszen a szamóca növény benne van a bakhátban, ami eleve magasabban van a talajszintnél, így az esővíz önmagában nem biztosítana kellő mennyiségű nedvességet a növényeknek.

Kialakított egy öntöző tavat is – még halacskák is úszkálnak benne –, ezt fúrt kútból tölti fel vízzel. A tóból pedig egy óra alatt 30 köbméter vizet tud kijuttatni a szamócaföldre, ami egy-egy alkalommal elég is az egész ültetvényre. Mint mondta, a folyamatos víz- és tápanyagellátás, a gyomosodás megakadályozása nagyon fontos a szamócatermesztés során.

– Az idén nagyon későn kezdett érni a szamóca, általában május első hetének végén szedjük a szabadföldit, most pedig csak egy héttel ezelőtt kezdhettük meg a szedést, de már minden nap begyűjtjük az érett szemeket – számolt be róla László. – Egy sort átlagosan két naponta szedünk meg. Három-öt fő segíti a munkát, reggel is, este is kimegyünk az ültetvényre.

Pozderka Lászlóék már mindennap szüretelik a szabadföldi szamócát.
Fotó: Mészáros János

Idén a szamócának sem kedvezett az időjárás.

– Tavaly ősztől egészen áprilisig tartott a hosszú, száraz idő, ami befolyásolta a termőrügyek kifejlődését. Tavasszal virágzás idején sem volt még csapadék, a páratartalom szintén hiányzott a virág kötéséhez, utána meg bejött a tartós eső. Így eddig még semmi okunk nincs az időjárást dicsérni – nyilvánított véleményt az epres gazda.

– A termés is lassabban érik, és nagyon ki van téve a gombás fertőzéseknek, amit csak környezettudatos és okszerű növényvédelemmel lehet kiküszöbölni – mutatott rá, hozzátéve, hogy bár van bőven eper a töveken, csak a végén derül ki, hogy milyennek könyvelhető el az idei termés. – Mi úgy tapasztaltuk, hogy a termés szép, és még finom is…

Lászlót sokan ismerik Szolnokon, a vásárcsarnoknál és a Széchenyi lakótelepen is árulja a termést.

– Keresik a földiepremet, hiszen régóta ismernek. Először 1997-ben jelentünk meg a piacon. Ma már “százszor annyi” földieper van a piacon, mint akkoriban, annak idején még csak szabadföldi szamócát árultak.

Egykor az üres stand előtt is sor állt

Pozderka László megosztott velünk egy korabeli sztorit is.

– Kint volt a faiskolánál a földünk a kilencvenes években, és volt olyan időszak, hogy senki nem tudott epret szedni, akkora sár volt. Egyedül én tudtam kijárni a szamócaföldre a trabanttal.

– Amikor vittem eladni a termést a piacra, már az üres asztal előtt ott állt a sor, úgy várták a földiepret, mint a hetvenes években, a banán érkezését – mesélte László nevetve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában