galériával

2019.05.25. 19:50

Rendhagyó földrajzórán ismerhették meg a berényi diákok Indonéziát

Indonézia egzotikus világát vitte el a minap Jászberénybe A. H. Dimas Wahab, a délkelet-ázsiai szigetország budapesti nagykövete. A Lehel Vezér Gimnázium diákjai megismerkedhettek a világ egyik legoptimistább nemzetével.

Illés Anita

Jászberénybe látogatott H. Dimas Wahab, a délkelet-ázsiai szigetország budapesti nagykövete. Táncosai előadásával köszöntötte a várost

Fotó: Gémesi Balázs

Az „Indonézia az iskolába megy” programsorozat keretében Abdurachman Hudiono Dimas Wahab, a szigetország nagykövete pénteken zenészekkel és táncosokkal a Jászság főváro­sá­ba látogatott. A Lehel Film-Színházban tartott rendhagyó földrajzórán köszöntötték az indonéz vendégeket.

– Magyarország több mint hatvan évvel ezelőtt létesített diplomáciai kapcsolatot Indonéziával – mondta Zsemberi Zoltán, a Jászberényi Tankerü­leti Központ igazgatója. Ennek a nemzetközi kapcsolatnak köszönhetően az elmúlt években több száz magyar diák tanulhatott a délkelet-ázsiai ország középiskoláiban, és számos együttműködési megállapodás született már az egyetemek között.

– Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a világ harmadik legnagyobb demokratikus államának nagykövete ellátogatott hozzánk. A Lehel Vezér Gimnázium több évszázados múltra visszatekintő intézmény, ahol a tradíciók ápolása mellett a modern kornak megfelelő korszerű oktatást is legalább olyan fontosnak tartjuk.

– Ennek elengedhetetlen része más kultúrák megismerése. Rendkívül fontos számunkra, hogy a diákok nyitottak legyenek a világra – hangsúlyozta a tankerületi igazgató. Hozzátette, a gimnázium évtizedek óta jó kapcsolat tart fenn európai országok középiskoláival, rendszeresen látogatják egymást a diákcsoportok. Pozitívumként értékelte, hogy az indonéz nagykövetség jóvoltából az Európán kívüli ország életébe is bepillanthatnak a tanulók.

Jászberénybe látogatott H. Dimas Wahab, a délkelet-ázsiai szigetország budapesti nagykövete. Táncosai előadásával köszöntötte a várost
Fotó: Gémesi Balázs

Jászberény város nevében dr. Szabó Tamás polgármester köszöntötte a nagykövetet és a művészeket. Kiemelte, hogy a jászok mindig is híresek voltak kiemelkedő vendégszeretetükről és arról is, hogy kiterjedt kapcsolataik vannak Európa-szerte.

– Jász gyökereink okán az iráni Yazd városával is testvértelepülési kapcsolatunk van. Ebből adódóan a keleti kultúrával már találkozhattak a jászberényiek. Azt gondolom, Indonéziával nagyon sokan csak a földrajzórán vagy esetleg utazási irodák ajánlatain keresztül találkoztak. Ezen a programon további ismereteket tudhatunk meg erről a hatalmas országról – tette hozzá a polgármester.

Abdurachman Hudiono Dimas Wahab magyarul köszöntötte a berényieket
Fotó: Gémesi Balázs

Hatalmas taps fogadta Abdurachman Hudiono Dimas Wahab indonéz nagykövetet, amikor nagy örömmel magyarul köszöntötte a hallgatóságot: „Jó napot kívánok!” – üdvözölte a berényieket. Mint mondta, azért jött, hogy a tradicionális zenén, táncon és balinéz viseleten keresztül egy kis ízelítőt adjon Indonéziáról.

A jó hangulatú találkozón a szigetország vendégei és a házigazdák kölcsönösen megajándékozták egymást. A rendhagyó földrajzóra kvízjátékkal és indonéz zenés, táncos műsorral ért véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában