Szolnok

2019.06.13. 11:30

Elismerték Baráth Márta felkészítő pedagógusi munkáját

Soha nem volt kérdés számára, hogy tanár lesz belőle. Több mint harminc éve tanít a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban. Munkáját többször is elismerték már. A magyar irodalom OKTV Kiváló Versenyfelkészítő díját elnyert pedagógussal, Baráth Mártával beszélgettünk.

Szabó Lilla Laura

Baráth Márta (balra) és egyik kiválóan szereplő diákja, Kota Johanna.

Forrás: Beküldött fotó

– A szüleim tanárok voltak, nem volt kérdés számomra, hogy merre induljak el – idézi fel a kezdeteket. A magyar irodalom szeretetével általános iskolai, a történelmével középiskolai tanára oltotta be a fiatal lányt.

– Így nem csak a családi hagyomány, de a tárgyak iránti lelkesedése is meghatározó tényezők voltak a pályaválasztásában. Márta 1987-ben szerezte meg diplomáját a József Attila Tudományegyetemen (ma Szegedi Tudományegyetem). Ezt követően került a Verseghy Ferenc Gimnáziumba, immár harminckét éve, mindennap büszkén áll fel itt a katedrára.

– A legjobb döntés volt, hogy ide jöttem! Nagyon jó a kapcsolatom a tanulókkal. Azt gondolom, ha a tanár lelkes – és ezt a diákok látják rajta –, akkor ők is szárnyalnak! – vallja a pedagógus.

Elmondja, a gyermekek igazán hálásak a tudásért, s bár megköveteli tőlük a tanulnivalót, mégsem szigorral teszi. Legtöbb tanítványával érettségi után is kapcsolatban marad. S persze a mindennapokban szintén szoros kapocs fűzi össze a diákokkal. Főleg a versenyfelkészülési időszakban.

Márta tanulói minden évben sikeresen szerepelnek az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. A megméretésnek igen komoly tétje van: az első tíz helyezett plusz 100 pontot kap a felvételi pontjai mellé, amely igazán nagy jelentőséggel bír a továbbtanulás során.

Az idei különleges év volt a Verseghy gimnázium számára. Négy lány is kiváló eredményt ért el, ráadásul ugyanabból az osztályból indultak! Felkészítőjük igazán büszke rájuk, saját pályafutásának egyik legkülönlegesebb élményeként tekint erre a megméretésre.

– Már nyáron elkezdtük a munkát, a lányok szorgalmasan olvastak, és gyűjtötték az elméleti tudást. Az első forduló a középiskolai tananyagra épít. A másodikban pedig önálló pályamunkát kell készíteni, erre szintén sokat készültünk – magyarázza.

Együtt várták az iskolába érkező híreket, egymás nyakába borultak a helyezések hallatán. Az pedig, hogy őt szintén elismerték, egy újabb visszaigazolás volt számára.

– Természetesen nagyon örültem! A Kiváló Versenyfelkészítő díjat Krekuska Róberttől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának osztályvezetőjétől és Jávor Balázstól, az Új Nemzedék Központ tehetségfejlesztési igazgatójától vettem át.

Baráth Márta (balra) és egyik kiválóan szereplő diákja, Kota Johanna.
Fotó: Beküldött fotó

Baráth Márta az elismerést az OKTV-n végzett kiemelkedően eredményes tehetséggondozó munkájáért kapta. Ehhez az elmúlt két év igen sikeres szereplései járultak hozzá, a díjra pedig a Magyar Irodalom OKTV Tantárgyi Bizottsága terjesztette fel.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében ő az egyetlen díjazott, aki ebben az elismerésben részesült. A hétköznapok tehát szinte folyamatos munkával telnek, persze ennek megvannak az eredményei. Amikor pedig mégis áldoz a pihenés oltárán, futással vezeti le a dolgos időszakok energiáit.

– Nagyon ki tud kapcsolni, több mint húsz éve hódolok ennek a szenvedélynek. Teljesen feltöltődök általa. Tíz-tizenöt kilométert is megteszek, ez nagyon sok energiát ad.

Sikereket értek el diákjai

2018/2019-es tanév (A versenyzők a 11/C osztályba járnak.):

Irodalom OKTV: Kóródi Petra 4. hely, Tóth Emese 7. hely, Lefor Petra 11. hely

Történelem OKTV: Kota Johanna 2. hely

2017/2018-as tanév:

Irodalom OKTV: Mihályi Vivien 12/C – 2. hely, Vizi Luca 12/B – 22. hely,

Nyelvtan OKTV: László Zsófia 12/C – 3. hely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában