Szolnok

2019.06.07. 20:00

Esküt tettek a különleges rendeltetésű dandár katonái

Huszonkét katona esküdött fel a haza fegyveres védelmére pénteken délelőtt, akik a Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár alakulatában fognak szolgálni.

Czakó Nóra

Az Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázison megtartott ünnepségen az április 29-én bevonult szerződéses legénységi, valamint a nem katonai oktatási intézményben végzett tiszti és altiszti állomány nyilvánította ki elkötelezettségét a haza függetlenségének védelme, alkotmányos rendjének szolgálata iránt.

Alapkiképzésüket a Magyar Honvédség 2. Különleges Rendeltetésű Dandár kiképzőszázada tartotta, amelyen a budapesti, debreceni, szolnoki, szentesi, győri katonai szervezetek bevonulói vettek részt.

Megtanulták a harcszerű mozgást, a tájékozódás alapjait, és végrehajtották a kimerítő testnevelés-, és a katonai közelharc foglalkozásokat, erőltetett meneteket. A határvédelmi felkészítés során pedig bepillantást nyertek az illegális bevándorlással járó feladatokba.

A kiképzést lemorzsolódás nélkül, valamennyien teljesítették, így pénteken huszonketten tettek ünnepélyes esküt Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, dr. Koller József dandártábornok, a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis bázisparancsnoka, helyőrségparancsnok, és Szalay Ferenc polgármester jelenlétében.

– A biztonság létezésünk elengedhetetlen feltétele, a Magyar Honvédség pedig Magyarország biztonságának a záloga – mondta Korom Ferenc altábornagy ünnepi beszédében, az eskütétel után.

– Történelmi tapasztalatainkból tudjuk, hogy a magyar katonákra mindig, minden körülmények között számítani lehet, akár a biztonságunkról, az ország megvédéséről, vagy emberéletek és anyagi javak megóvásáról van szó. Magyarország ma a legbiztonságosabb országok egyike és ez a katonáinknak is köszönhető.

– Arra törekszünk, hogy a Magyar Honvédség 2026-ra a térség egyik legmeghatározóbb haderejévé váljon. A Honvédelmi és Haderőfejlesztési programunkkal egy jól képzett, megbecsült katonákból álló, professzionális, technikai eszközeiben megújuló, valós tartalékkal rendelkező, ütőképes haderő felépítését céloztuk meg. Ez hazánk fennmaradásának záloga.

Ezek is érdekelhetik