JÁSZKARAJENŐ

2019.07.02. 16:19

Falunapra várták a helyieket

Napfényes nyári meleg és szórakoztató programok vonzották a környékbelieket a település sportpályájára: a hétvégén adott otthont falunapjának a község.

Hartai Gergely

Egész nap különleges programok zajlottak a pályán, képeink a falunap néhány pillanatát örökítették meg.

Forrás: Hartai Gergely

A hasonló jellegű események mindig fontos szerepet játszanak egy ilyen méretű község életében, és nem volt ez másként Jászkarajenőn sem. S, ahogyan az az ilyen programokon általában történni szokott, ezúttal sem maradhatott színvonalas produkciók nélkül a napestig tartó „faluünnep”, melynek főszereplői a fiatalok voltak.

Az esemény délutánját ugyanis a Laurus Művészeti Iskola táncbemutatója színesítette. Ottjártunkkor perdültek a szoknyák a rock and roll dalokra, de a táncos lábú fiatalok néhány percre a nyolcvanas évek külföldi slágereit is felidézték a színpadon. Míg annak előterében óvodások mutathatták meg tudásukat népes közönségüknek.

A rendezvény nagy részének programjai is a kicsiknek kedveztek. Volt népi játszótér, légvár, kézműves-foglalkozás, ahogyan kutyás bemutató is. A futball szerelmesei kispályás labdarúgótorna keretében mérhették össze erejüket.

Egész nap különleges programok zajlottak a pályán, képeink a falunap néhány pillanatát örökítették meg.
Fotós: Hartai Gergely

Mindeközben pedig a pálya széli vásári kavalkád gondoskodott arról, hogy egy-egy beszélgetés során és jóízű nyári nedűk társaságában cserélhessenek eszmét egymással a falubeliek.

Ezúttal sem maradt színvonalas produkciók nélkül a közönség.
Fotó: Hartai Gergely

Úgyszintén megtalálhatták számításukat az ínyencségek kedvelői, valamint a finom ételek készítői, akik június huszadikáig nevezhettek a helyi birkafőző versenyre. A szombati eseményre ugyanakkor traktoros ügyességi versenyt is hirdettek a szervezők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában